Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Kormányom számára prioritás teljes intenzitással a párbeszéd útját keresni" - fogalmazott Carles Puigdemont abban a válaszlevélben, amelyet a spanyol kormányfőnek írt, és faxon juttatott el Madridba.

A katalán vezető két hónapos tárgyalási időszakot javasolt a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében. Mint írta, tartsák meg mielőbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. "Ne hagyjuk, hogy a helyzet tovább romoljon" - hangsúlyozta.

A politikus írásában kifejtette: annak a politikai mandátumnak a felfüggesztése, amely október 1-jén a szavazóurnáknál keletkezett, mutatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás helyett megtalálják a megoldást. Október 10-én, a katalán parlament ülésén őszinte ajánlatot tett a párbeszédre, ami nem a "gyengeség megnyilvánulása" volt, hanem tisztességes javaslat, hogy megoldást találjanak a spanyol állam és Katalónia közötti kapcsolatra, amely sok éve megszakadt.

A katalán elnök meglepődött azzal kapcsolatban, hogy a spanyol kormány kész alkalmazni az alkotmány 155-ös cikkét, amely lehetővé teszi Katalónia autonómiájának felfüggesztését. Carles Puigdemont levelében azt is kérte a spanyol kormányfőtől, hogy vessenek véget a katalán nép, a katalán kormány "elnyomásának". Felidézte, hogy épp ezen a hétfő délelőttön kell megjelennie a madridi központi büntetőbíróságon a katalán rendőrfőnöknek és két olyan civil szervezet vezetőjének, amelyek 2010 óta békés tüntetéseket szervezett emberek millióinak részvételével.

Az "elnyomás fejezetébe" sorolta egyebek mellett az október 1-jei "brutális rendőri erőszakot", az internet és a média "cenzúráját".

"A párbeszédre irányuló javaslatunk őszinte, a történtek ellenére is, de logikusan összeegyeztethetetlen a növekvő elnyomás és fenyegetések jelenlegi légkörével" - zárta sorait a katalán elnök.

Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton egy rádióinterjúban azt mondta: a spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ a katalán vezetéshez intézett, hétfőn lejáró ultimátumára, ilyen homályos nyilatkozat esetén Madrid "kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani". Amennyiben a katalán elnök nem ad egyértelmű választ a kérdésre, újabb felszólítást küldenek Barcelonába, hogy a katalán kormány térjen vissza a törvényesség keretei közé. Ennek határideje csütörtökön 10 órakor jár le.

(Fotó: AFP PHOTO/LLUIS GENE)