Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök elismerte a sajtónak azt a diszkréten kezelt tényt, hogy Donald Trump, az USA elnöke - aki nem bánt kesztyűs kézzel a NATO-csúcstalálkozón európai kollégáival - vele kétszer is találkozott - adta hírül a gazeta.pl. A katonai együttműködésről beszéltek, ezen belül arról, hogyan növelnék az amerikai hadsereg Lengyelországban tartózkodó egységének létszámát.

Ezen felül egyeztettek a következő fegyvervásárlásokról is, amelyek eredményeként a kelet-közép-európai ország ütős technikát kap az Egyesült Államoktól - jelentette ki lengyel államfő. Az egyik találkozón szóba került Andrzej Duda szeptemberre tervezett látogatása az amerikai elnökkel. Egyelőre abban állapodtak meg, hogy ez a találkozó Washingtonban lesz.

Sokkot okozna a változás

A sajtókonferencia során a lengyel elnök a NATO elnökének, Jens Stoltenbergnek a szavaira is reagált, aki szkeptikus az USA javaslatát illetően, miszerint a NATO-tagállamoknak GDP-jük négy százalékára kellene növelniük védelmi büdzséjüket. Lengyelország arra koncentrál, amiben korábban megállapodtak, ez pedig a kétszázalékos ráfordítás elérése.

Duda szerint annak alapján, amit Trump neki és vezetőtársainak mondott, sokkot okozna, ha az Egyesült Államok a világnak ezen részén feladná a biztonsági erősítésében vállalt szerepét és bármilyen módon fellépne Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen.

Kiderült, hogy a NATO-szövetségesek dollármilliókat tesznek hozzá ahhoz a 100 milliárd zlotyhoz (7500, milliárd forint, a paksi bővítésre adott orosz hitel közel két és félszerese), amelyet a következő évtized során a lengyel hadsereg eszközbeli megerősítésére szánnak. Ebből a forrásból átalakítják a keleti határvonalakat, egyebek mellett radarrendszereket építenek ki és repülőtereket hoznak létre.

Mire költik?

A NATO-t zavarja, hogy (bár Varsó teljesíti a kétszázalékos kiadási szabályt) rossz irányba változott a nemzetvédelem kiadásainak struktúrája - írta a Rzeczpospolita. A lengyel szakminisztérium kisebbre vette azt az összeget, amelyet a modern fegyverekre és eszközökre szán, miközben a személyi kiadásokat és a meglévő rendszerek fenntartására fordított költségeket növelték.

A hadügy az egyik ellenzéki lengyel európai parlamenti képviselő szerint le is mondott az új fegyverek megvásárlásáról, és csaknem 1,5 milliárd zlotyt a kiszolgált eszközök felújítására költ. Teszi mindezt hatalmas időbeli késéssel a NATO-megállapodásokhoz képest. Más szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a NATO éveken át tartó beruházásai után, amelynek célja a lengyel infrastruktúra felkészítése volt a nemzetközi alakulatok befogadására, visszaestek az ezzel kapcsolatos fejlesztések.

A fotó forrása: Jack Guez/AFP.