Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fehér Ház Rózsakertjében mondott mintegy félórás beszéde előtt Mike Pence alelnök méltatta Donald Trumpot, s hangsúlyozta, hogy elnökségével "Amerika ismét nagy lesz".

Trump beszédében elmondta: az Egyesült Államok kivonul a 2015-ben aláírt párizsi klímaegyezményből, de kész arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a visszalépés feltételeiről vagy a megállapodás teljes újratárgyalásáról. Az amerikai kormány kísérletet tesz a megállapodás újratárgyalására - hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy a nemzeteknek egyenlően kellene megosztaniuk egymás között a terheket és a felelősséget is. Az elnök hangsúlyozta, hogy a kilépés elhatározásával betartja választási ígéretét, konkrétan azt, hogy az amerikai nép, az amerikai munkások érdekei számára az elsődlegesek.

Június elsejétől az Egyesült Államok beszünteti pénzügyi hozzájárulását a klímaegyezményhez, és nem költi tovább az amerikai adófizetők pénzét a párizsi egyezménnyel létrehozott Zöld Klíma Alapra sem.

Az elnök hangsúlyozta: álláspontja szerint a megállapodás megkötése előtt elődje, Barack Obama "rosszul tárgyalt és csak elkeseredettségből" írta alá a végső megállapodást, amely így az Egyesült Államokra nézve hátrányos lett, s más országokat juttatott előnyökhöz. Ezzel összefüggésben kiemelte: Kína a megállapodás ellenére is változatlanul a világ egyik legnagyobb széndioxid-kibocsátója, és a párizsi egyezmény alapján lehetősége nyílik a károsanyag-kibocsátás növelésére 2030-ig.

Trump szerint az Egyesült Államok így is a világ vezető energiatermelője, nincs hát szüksége az amerikai munkásoknak ártalmas, rossz megállapodásra. "Az amerikai elnöknek elsődleges kötelessége, hogy a saját népét védje" - fogalmazott, s leszögezte: az ő feladata az, hogy a Pittsburghben élők, és ne a párizsiak jövőjével foglalkozzon.

Viszonylag részletesen foglalkozott Trump elnök a gazdasági kérdésekkel. Leszögezte, hogy egy felmérés szerint 2040-ig 6,5 millió állás szűnik meg az iparban, amennyiben érvényesítik a párizsi klímaegyezményben foglalt előírásokat. Közölte: különösen nagy károkat szenvedne a szénipar, amely jelenleg az amerikai energiatermelés egyharmadát adja. Nem reálisak szerinte azok a célok, amelyeket a széndioxid-kibocsátásra vonatozóan az Obama-adminisztráció meghatározott. Donald Trump leszögezte: az Egyesül Államok máris drámai mértékben, 2006-tól mostanáig 12 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátását.

Már a bejelentés előtt többen valószínűsítették, hogy Trump betartja kampányígéretét, és tényleg ki fogja léptetni az Egyesült Államokat az egyezményből, amelynek alapján az Egyesült Államok egyebek közt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest.

Washington szövetségesei korábban komoly aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok esetleges kilépése miatt. A megállapodást eddig már 147 ország ratifikálta.
A Fehér Ház munkatársai is megosztottak voltak a kérdésben, és a kilépést több amerikai nagyvállalat is ellenezte.

Barack Obama röviddel Trump bejelentése után élesen bírálta a kilépést. Úgy fogalmazott, hogy a Trump-kormányzat a kilépéssel "elutasítja a jövőt". Obama - aki 2015 végén Párizsban az Egyesült Államok részről aláírta az egyezményt - meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikai államok, az amerikai városok és az amerikai vállalatok fokozni fogják erőfeszítéseiket "a bolygó megvédése" érdekében.

A bejelentés előtt egy ideig csak találgatások mentek.