Donald Trump elnököt pénteken szállították kórházba, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje. A kezeléséről és az állapotáról az őt kezelő orvosok, maga Trump és a Fehér ház is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, de a jelek szerint pénteken láza volt, és nehezen tudott lélegezni, ezért egy ideig oxigénmaszkot is viselnie kellett (ez a gyakorlatban nem jelent gépi lélegeztetést, csak légzéskönnyítést - a szerk.). A kezeléséről szombaton még azt mondták, hogy remdesivirt és más antivirális szereket is kap.

Hétfőn - helyi idő szerint vasárnap - közölték, hogy dexametozonnal kezelik. Az enyhe szteroidkúrát azóta megerősítette a kórház is. A gyógyszert már a járvány kezdeti fázisában kipróbálták több kórházban, az Egyesült Királyságban pedig eleinte komoly sikereket tapasztaltak: a megfigyelések szerint a lélegeztetőgépen lévőknél a halálos kockázat a kezelés hatására 40 százalékról 28 százalékra esett. Az oxigénre szoruló betegeknél pedig 25-ről 20 százalékra csökkent, ahogy azt a Webbeteg akkor meg is írta.

Azóta viszont kiderült, hogy a legtöbb esetben többet árt, mint használ, amihez fontos tisztázni, hogy a szteroidokra általában jellemző, így a dexametozonra is, hogy rontja az immunrendszer működését, miközben hatásos gyógymód nélkül a Covid-19 betegség a szervezet ellenállóképességén múlik a leginkább. A CNN idéz is egy későbbi, nagy mintás kutatást, amely szerint akiknél alkalmazták 23 százalékban belehaltak a betegségbe, szemben azokkal, akik nem kapták, ott ez az arány 26 százalék volt.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health) ennek ellenére nem tette tiltólistára a készítményt (Magyarországon viszont nem szerepel a javallott gyógyszerek között - a szerk.), mert szerintük segíthet azokon, akiknek oxigénre van szükségük. De mivel Trumpról állítják, hogy nem szorul gépi légzéssegítésre, az NIH ajánlása szerint felesleges a betegnek adni. A Walter Reed Katonai Kórház orvosai azért döntöttek mégis az alkalmazása mellett, mert pénteken is vasárnap kapott oxigénmaszkot, mert a pulzoximéteres vizsgálatok szerint 93 százalékos is volt a véroxigén-szintje.

Az elnök állapota állítólag gyorsan javul, de szombaton azt mondták, hogy a következő két nap kritikus, hogy a 74 éves politikus mikor hagyhatja el a kórházat.