Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, aki januárban arra panaszkodott, hogy Oroszország nem segíti az USA-t az Észak-Koreával szembeni kőkemény szankciópolitika végrehajtásában, barátságosan tudatta ezt a véleményét Vlagyimir Putyinnal is - írta a Reuters. A két vezető ugyanis hétfőn beszélt telefonon egymással.

Trump elnök hangsúlyozta a további lépések fontosságát annak érdekében, hogy elérjék az észak-koreai rezsim nukleáris arzenáljának leszerelését - derült ki a Fehér Ház közleményéből, amelyet a telefonbeszélgetéssel kapcsolatban adtak ki. A Kreml nem adott ki hasonló közleményt, így nem tudni, hogyan reagált az orosz elnök kollégája felvetésére.

A Reutersnek adott korábbi interjújában Trump azzal vádolta Oroszországot, hogy segít a phenjani rezsimnek a gazdasági embargó kijátszásában. Ugyanakkor az USA politikája is változóban van: Mike Pence alelnök a hét elején arról beszélt, hogy az amerikai kormány kész közvetlen tárgyalásokat folytatni a sztálinista rezsimmel, igaz, eközben fenntartanák nyomásgyakorlás politikáját is.

Moszkva ugyan csatlakozott azokhoz a szankciókhoz, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsa még a múlt évben fogadott el, köztük az észak-koreai szénexport korlátozását célzó intézkedéshez, ám lehet, hogy nem tartja be azokat. A szén kivitele a rezsim egyik fontos valutabevételi forrása, ami segíti nukleáris programjának finanszírozását.

Ugyanakkor nyugat-európai hírszerzési források szerint Észak-Korea legalább három alkalommal szállított szént Oroszországba a tilalom 2017. augusztus eleji elfogadása óta. A szállítmányokat két orosz kikötőben átrakodták olyan hajókba, amelyek vagy Dél-Koreába vagy Japánba vitték tovább az észak-koreai szenet.

A fotó forrása: Reuters