Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyikben egy olyan cikk részletét közölte, amely a Wall Street 2017-ben megtapasztalt szárnyalásáról szól. Trump hozzátette: "Ha a demokratákat (a csalárd Hillaryt) választották volna meg, a részvények értéke a választás napjához képest 50 százalékkal esett volna. Most azonban e részvényeknek szép jövőjük van, és ez még csak a kezdet".

Egy másik Twitter-bejegyzésében Trump a jövőre esedékes, úgynevezett félidős törvényhozási választásokról szólt. "Miért is akarnának az intelligens választók demokrata párti politikusokat küldeni a kongresszusba a 2018-as választásokon, amikor az ő politikájuk teljesen megsemmisítené az elnökválasztás óta kreált jólétet?" - fogalmazott.

Újabb bejegyzést szentelt az elnök a gazdaságon kívüli, beteljesítettnek ítélt kampányígéreteinek. Megemlítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcot, a veteránügyi minisztérium reformját, a fegyverviselés jogának az alkotmány második kiegészítésén alapuló megőrzését, a republikánus bírók jelölését és az amerikai-mexikói határra tervezett fal várható megépítését. "Az emberek ma sokkal jobban élnek, és akkor még nem is beszéltünk az Iszlám Államról, a veteránügyi minisztériumról, az alkotmány második kiegészítéséről, az adócsökkentésekről és egyébről" - írta Trump.

Címlapkép:  AFP /Brendan Smialowski