A klímatudósok szerint az emberiség már ma is túlhasználja a Föld erőforrásait. A globális népességrobbanás azonban folytatódni fog, elsősorban ráadásul olyan fejletlen országokban, ahol ez a klímakatasztrófa mellett politikai krízisekhez is vezethet. Megállítható-e a népességrobbanás? Ha igen, hogyan? Vannak-e pozitív tapasztalatok? Ezekre a kérdésre kereste a választ a Pogi Podcast legújabb adásában Pogátsa Zoltán közgazdász. (Az előző podcastrészről pedig itt írtunk.)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) aktuális előrejelzése szerint a globális népességszám körülbelül tízmilliárd fő felett tetőzik majd, de az emberiség növekedése azonban az egyes helyeken – ahogy eddig sem, úgy a továbbiakban sem lesz – egyenlő mértékű. Miközben a fejlettebb térségekben már leállt, de legalábbis szelídült a népesség növekedése, addig a fejletlenebbekben folytatódik.

Ez persze nem meglepő fejlemény, rég bizonyítást nyert demográfiai tény, hogy a fejlettség növekedésével visszaesik a születésszám.

Az a tény ellenben rettenetesen aggasztó, hogy ha a világgazdaság már nem növekedhet tovább, fix erőforrásokat kell majd egyre több ember között elosztani

- mondta Pogátsa Zoltán.

Jelenleg az erőforrások felhasználása és az üvegházhatású gázok kibocsátása is egyenlőtlenük oszlik el. A globális felső réteg 20 százaléka produkálja a károsanyag-kibocsátás kétharmadát, az emberiség alsó fele viszont csak a 10 százalékát.

Egyes nézetek szerint az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős csökkentése érdekében mielőbb fel kellene adni a műtrágya használatát. Enélkül azonban mindössze 4 milliárd ember eltartására lehet képes a Föld, a felét a most élő 8 milliárdnak.

Az ENSZ 10 milliárd fő feletti prognózisa tehát biztos recept az ökológiai katasztrófára – szögezte le a közgazdász.

A nemnövekedésre való átállás kontrollált körülmények között úgy zajlana, hogy a fejlettebb országok átengedik a rendelkezésükre álló erőforrások tekintélyes részét a Dél szegényeinek. „Ez olyan elképesztő mértékű jövedelemtranszfert jelentene, hogy csekély a megvalósulásának valószínűsége” – jelentette ki Pogátsa Zoltán.

Az itt élők a médiának és a saját elitjüknek köszönhetően tisztában vannak azzal, milyen életszínvonal érhető ma már el, és gyorsan megjelennek az alapszükségleteken túl a privát fogyasztási vágyak.

A fejlettebb országok részéről morális szempontból nem fogalmazódhat meg olyan elvárás ezen országok felé, hogy mondjanak le ezekről a célokról – hangsúlyozza a közgazdász –, így azonban a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célkitűzések nem teljesülhetnek.

Egyetlen lehetőség marad

„Ha nem hiszünk a nemnövekedésben és abban, hogy ehhez kapcsolódóan a globális újraelosztás megvalósulhatna, ugyanakkor valószínűnek tartjuk a globális Dél anyagi fejlődésének további növekedését, egyetlen opció marad, a népességrobbanás mielőbbi megfékezése” – jelentette ki Pogátsa Zoltán.

A népességrobbanás túlnyomórésze az ENSZ szerint várhatóan mindössze 22 országban megy majd végbe, ezek kevés kivétellel szegény térségekben vannak. Olyan országok állnak a lista élén, mint

  • India,
  • Nigéria,
  • Pakisztán,
  • Kongó,
  • Etiópia és
  • Tanzánia.

Ezekben az országokban a materiális értelemben vett bővülés nem feltétlen jár az életminőség javulásával – hívja fel a figyelmet Pogátsa Zoltán. Jó példa erre az urbanizáció: az afrikai nagyvárosokban sokmilliós szlömökbe, bódévárosokba tömörülve próbálnak valamilyen megélhetési formát kereső, városokba özönlő tömegek. A népességrobbanás itt fokozódó nyomort jelent, amely – megspékelve a klímaváltozás hatásaival – migrációs nyomást helyez majd a fejlettebb országokra.

Női összefüggések

Pogátsa Zoltán hangsúlyozta, a népességrobbanás megállítása ezekben az országokban nem történhet külső kényszerre, országon belüli szándék megfogalmazódására van szükség. Ha azonban ez létrejön, világosan látszik, hogy a nők helyzetének javítása kulcsfontosságú a születésszám mérsékléséhez.

Ehhez fejleszteni kell az egészségügyet és az oktatási rendszert, javítani a közbiztonságot, elérni, hogy a lányok iskolába tudjanak járni, a nők pedig magasabb pozíciókat is be tudjanak tölteni.

„A fejlettebb országok, ahol a nők helyzete már ma is kedvezők, segíteni kívánják a fejletlenebb országokat a népességrobbanás megállításában, masszív támogatásokat kellene adjanak a nők helyzetének elemzésére és javítására, különösen az oktatás és egészségügy terén” – jelentette ki a közgazdász.