A tunéziai egészségügyi minisztérium december 1-jén bejelentette, hogy megszünteti az oltási igazolvány és a PCR-teszt bemutatásának kötelezettségét az országba történő beutazásnál. Az indoklás szerint a fertőzések száma folyamatosan csökken Tunéziában és nemzetközi szinten is  - írja a portál.

A döntés az után született meg, hogy az észak-afrikai ország kedden nulla Covid-19-cel összefüggő halálesetet jelentett. Az egészségügyi minisztérium november 21. és 27. között összesen 81 fertőzést regisztrált, ami 5,91 százalékos fertőzöttségi aránynak felel meg.

Tunéziában a 2020 márciusában regisztrált első megbetegedés óta 29 268 ember halt meg Covid-19-fertőzés következtében, és összesen 1,14 millióan kapták el a betegséget.

A csütörtöki döntéstől azt várja az ország, hogy fellendíti a beutazó turizmust, amely az ágazat reményei szerint visszatér a pandémia előtti szintre. A turizmus a világjárvány előtt a második legnagyobb GDP-termelő ágazat volt Tunéziában.