Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A március 18-i Bardo múzeumi terrortámadás úgy hiányzott Tuniéziának, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Az arab tavasz régiós tüntetéssorozatának elindítójaként a demokratikus átrendeződés terén nagy reménységnek tartott Tunéziában a 2011-es demonstrációsorozatot követően ugyanis jelentősen visszaesett a turizmus (a 2010-es 8,5 százalékos GDP arányról 2011-ben 6,8 százalékra), ami igen nagy érvágást jelentett az országnak, hiszen az ágazat a GDP 7,4 százalékáért felelt tavaly az Utazási és Turisztikai Világtanács (World Travel and Tourism Council - WTTC) adatai szerint. A turizmushoz - közvetetten és közvetlenül - köthető foglalkoztatottak a teljes foglalkoztatottság 15,2 százalékát tette ki 2014-ben, ez összesen 472,8 ezer főt jelent a kicsit több mint 11 milliós országban ugyancsak a WTTC adatai alapján.

A szektor épphogy kezdett egy kicsit magához térni, amikor bekövetkezett az egyik leglátogatottabb tuniszi turistalátványosságnál, a Bardo Múzeumban a terrortámadás, ami 23 áldozatot követelt, további 43 sebesült mellett. A terrorakció demonstratív jellegű volt, amely a tunéziai államhatalom, a tunéziai demokratikus intézményrendszer egésze, és részint a "dekadensnek" tekintett nyugati értékek ellen irányult.

Mindent a turistákért

Bár Tunézia a szomszédos államoknál gazdagabb országnak számít és erős kereskedelmi kapcsolatai vannak Európával, a politikai átmenet és a régiós feszültségek miatt egyébként is nehéz helyzetbe került, így nem csoda, ha most minden lehetőséget megragad arra, hogy gazdaságának egyik fő pillérét alkotó turizmust fellendítse és visszacsalogassa a látogatókat.

Lövésnyom a Bardo Múzeumban egy hónappal a terrortámadás után, Tunisz, Tunézia

Ezt erősítette meg magyar újságíróknak is az ország turisztikai minisztériumának kabinetfőnöke, Nabil Bziouech, és a turisztikai hivatal vezetője, Abdellatif Hamam is, akik hangsúlyozták, hogy mindent megtesznek az országba látogató külföldiek védelme érdekében. Ez pedig abban nyilvánul meg - ahogy azt lapunk munkatársa is tapasztalta -, hogy megerősítették a külföldi érdekeltségek, a széles körben látogatott kereskedelmi, kulturális létesítmények védelmét, fokozták a turisztikai zónák, múzeumok és műemlék-komplexumok eddig is komoly ellenőrzését. A fővárosban és a jelentősebb településeken a főbb közlekedési útvonalakat, csomópontokat fegyveres belügyi erők és a hadsereg közösen ellenőrzik, az ország főbb közlekedési útvonalain ugyancsak fokozott az ellenőrzés, további szigorításokat vezettek be a légi, szárazföldi és tengeri határok biztosítására.

Az áldozatok névsora, Bardo Múzeum, Tunisz

Az illetékesek mindehhez még azt is hozzátették, hogy a szállodatulajdonosoknak, -vezetőknek, buszsofőröknek, biztonsági őröknek például külön felkészítést is tartanak az ilyen helyzetek kezelésére, a turistabuszokon kötelezővé teszik a gps használatát, a szállodákat, turistaközpontokat pedig kamerákkal szerelik fel, amelyeket egy központi biztonsági rendszerre is rákötnek. Továbbá szigorítják a terrorizmus elleni törvényüket is, mely szerint már a terrorcselekmény feltételezéséért is nagyon komoly büntetés vár a gyanúsítottra. (Sajtótájékoztatón nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent.)

A tunéziai kormány elszánt küzdelmét mutatja az is, hogy a jelentős biztonsági intézkedések mellett úgy is próbál a szektornak segíteni, hogy az utazásszervezőket támogatja annak érdekében, hogy kevés utas esetén se mondják le a charterjáratokat, illetve igyekeznek támogatást nyújtani a helyi szállodáknak is.

Mennyire célpont Tunézia a magyaroknak?

A Start Utazás januári foglalások alapján készített, március elején közzétett felmérése szerint Tunézia idén - Görögország, Törökország és Bulgária után - a negyedik legnépszerűbb nyaralási célpont a magyarok körében. (A nem reprezentatív felmérés több mint háromezer foglalás alapján készült - a szerk.) A tunéziai utak ára a tavalyihoz képest 6,1 százalékkal csökkentek. A Start Utazás szerint idén minden 12. magyar utas (a megkérdezettek 8,5 százaléka) fogja a szabadságát Tunéziában tölteni. Az ország úgy tűnik, a kisgyerekesek paradicsoma: a felmérés szerint ugyanis igen nagy arányban az egy kisgyermekkel rendelkező családok vásároltak utat az észak-afrikai országba.

A márciusi incidenst követően a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke az MTI érdeklődésére úgy vélekedett, hogy az eseménynek nincs számottevő hatása a magyar kiutaztató piacra, mivel az esemény jóval a szezonkezdet előtt történt, de elképzelhetőnek tartotta az utak árának esését is. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy Tunéziába az egyetlen charterjáratot üzemeltető cég, a Kartago Tours Zrt. az események hatására felfüggesztette a járatot. A cég vezetője, Füri Mihályné elmondása szerint a járatok április 24-ig nem közlekednek, az első tervezett út május elseje.

Tunisz, Tunézia

A meglepetések elkerülése végett

Tunézia politikai kultúrája alapvetően erőteljesen elutasítja a szélsőséges nézeteket, az ország vezetését mégis egyre inkább aggasztják a militáns iszlamisták. Mint az fentebb említettük nagyon szigorú biztonsági ellenőrzésekkel próbálják elejét venni bármilyen szélsőséges megnyilvánulásnak. Az országnak nem is minden részére ajánlott az utazás, ezért a tervezés előtt mindenképpen érdemes a magyar konzuli szolgálat oldalán tájékozódni az aktuális kockázatokról illetve az országgal kapcsolatos tudnivalókról.