Úgy tűnik, már nem csak az USA-ban demonstrálnak a korlátozások ellen, hanem régióban is. A német-lengyel határ mentén élők ugyanis tüntetést szerveznek, mert a koronavírus-járvány miatt lezárt határok miatt munka nélkül maradtak vagy el vannak vágva a családjuktól - írta az onet.pl. A határ melletti területek lakosai azt követelik, hogy részlegesen nyissák ki a határt, hiszen az csak egy "megegyezésen alapuló vonal a térképen".

A hatóságok döntése miatt három hete zárva van a lengyel határ, minden lengyelnek, aki hazatér kötelezően karanténba kell vonulnia, annak is, aki Lengyelországban lakik és naponta jár át dolgozni a szomszéd országba. Emiatt sokan munka nélkül maradtak, másoknak el kellett költözniük hazulról a munkahelyük mellé. A határ menti dolgozók egyre hangosabban követelik, hogy számukra nyissák meg a határokat. Mind a német, mind a lengyel oldalon készülnek a tüntetésekre.

A megoldásra példa lehet a német döntés, ahol ugyan szintén lezárták a határokat és kötelező karantént vezettek be, de ebből kivették a határ melletti dolgozókat. A határ mentén lakók azért is érthetetlennek találják ezt az intézkedést, mert Lengyelországban nincs a városok között mozgási tilalom, számukra pedig a németországi ingázás éppen olyan, mint ha az országon belül utaznának rövid távokon.