Egyre drágább az autógáz Szerbiában, literje 110 és 112 dinár (373-380 forint) között mozog, vagyis régóta nem érvényes már, hogy feleannyiba kerül, mint a benzin vagy a dízel - írja vajdasági Szabad Magyar Szó.

Szerbia egyébként a szükséges autógáz nagy részét maga állítja elő, de egy részét importálja. A jövedéki adó a gáz esetében az európai átlag sokszorosa, a fogyasztók pedig arra kíváncsiak, miért emelkedik ennek az ára is folyamatosan.

A TNG Egyesület elnöke, Ivan Brajović, a Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, több tényező is kihat arra, hogy drágul az autógáz. “Először is figyelembe kell venni, hogy az autógáz a természetes gáz feldolgozásával keletkezik, illetve a nyers gázolaj feldolgozásával. Vagyis természetes, hogy az autógáz ára is emelkedik, hiszen drágul az alapanyag a világpiacon.”

Az ukrán konfliktus kihatott erre, nehezebbé vált az orosz export, ezért máshonnan zajlik a beszerzés, ami emeli az árakat. Szerbia egyébként 105 ezer tonna autógázt állít elő és 50 ezer tonnát kell, hogy importáljon, Horvátországból, Romániából, Magyarországról. Egyébként általánosságban véve csökken a fogyasztás Szerbiában.

Korábban feleannyiba került az autógáz, mint a többi üzemanyag, a különbség pedig, amit a fogyasztók megtakarítottak, elment a gáz miatti fenntartási költségekre a járműveiken.

A szakértő kiemeli, hogy a ház reális ára jelenleg 115 dinár körül mozog. Szerbiában a jövedéki adó nagyobb, mint bárhol máshol. Az autógáz esetében 300 százalékot emelkedett. Mindannyian azt várják, hogy ez csökkenjen, s mint Brajović hozzátette, a Pénzügyminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium közös munkacsoportja megalakulása előtt vagyunk, ami azt jelenti, hogy van remény az adócsökkentésre.