Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új iparstratégiára tett javaslatról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is beszélt az unió helyzetét ismertető beszédében. (Arról, hogy ebben mi mindent jelentett be, itt írtunk részletesen.) Az EU-ban az ipar adja az unió exportjának kétharmadát és 32 millió embernek biztosít munkát - az ágazatban azonban a technológia fejlődése miatt jelentős változások zajlanak. Juncker szerint az új stratégia hozzájárul majd ahhoz, hogy az EU a világ élvonalában maradjon, vagy oda kerüljön az innováció, a digitalizáció és a dekarbonizáció területén.

Az ipar adja az EU exportjának kétharmadát, és 32 millió embernek biztosít munkát, amelyen belül 1,5 millió munkahely 2013 óta jött létre.

Az EU megújított iparpolitikai stratégiája egységes keretbe, egy átfogó stratégiába szervezi a már meglévő és az új kezdeményezéseket, illetve világossá teszi az összes érintett szereplő feladatait és megjelöli azokat a fórumokat, ahol - elsősorban az ipar és a civil társadalom szereplői - megvitathatják az iparpolitikai fellépések irányát - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.

Az új iparpolitika stratégiájának legfontosabb új elemei:

  • Átfogó kezdeményezéscsomag az ipar kiberbiztonságának megerősítésére, melynek keretében létrehoznának egy Európai Kiberbiztonsági Kutatási és Kompetenciaközpontot, amely támogatja a kiberbiztonság területén a műszaki megoldások és az ipari képességek fejlesztését, illetve létrehoznának egy, az EU egészére kiterjedő, valamennyi tagállam által elismert termék- és szolgáltatástanúsítási rendszert.
  • A tervezet javaslatot tesz a nem személyes jellegű adatok szabad áramlásának kezeléséről, amely lehetővé teszi majd az adatok szabad mozgását a tagállamok között, és segíti az ipar korszerűsítését, valamint egy valóban közös európai adattér létrehozását.
  • A tervezet új fellépéseket javasol az úgynevezett körforgásos gazdaság (circular economy) területén, amelynek keretében megfogalmaznak egy, a műanyagokra vonatkozó stratégiát, valamint különböző intézkedéseket a megújuló biológiai erőforrások előállítására, illetve bioeljárással előállított termékekké és bioenergiává alakításának javítására. Ennek benyújtása idén ősszel várható a bizottság szerint.
  • A javaslatban több kezdeményezés szerepel a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok keretszabályozásának korszerűsítésére, például a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítéséról szóló irányelv hatályosulására, valamint a szabványmegfelelőségi szempontból elengedhetetlen szabadalmak kiegyensúlyozott, egyértelmű és kiszámítható európai engedélyezési rendszerére. Ennek benyújtása is idén ősszel várható.
  • A tervezet az EU-ban lefolytatott közbeszerzési eljárások minőségének javítására is tartalmaz javaslatokat, ennek keretében egy olyan önkéntes mechanizmus létrehozását kezdeményezi a testület, amely magyarázatokkal és eligazítással szolgál a nagy infrastruktúra-fejlesztési projektekre készülő hatóságok számára. Ennek megjelenése is ez év ősz.
  • A bizottság a kulcsfontosságú iparágakra is kiterjesztené a készségfejlesztési programokat, egyebek mellett az építő-, az acél- és a papíriparra, a környezetbarát technológiákra és a megújuló energiaforrások hasznosítására, a feldolgozóiparra, valamint a tengeri fuvarozásra. A részéetek várhatóan idén ősszel derülnek ki ezzel kapcsolatban a bizottsági közlemény szerint.
  • Új stratégiát állít fel a testület a fenntartható finanszírozásra is - a tervek szerint 2018 elejére. Ezzel azt segítenék elő, hogy a magántőke hatékonyabban eljuthasson a fenntarthatóbb beruházásokhoz.
  • A bizottság most bemutatott új stratégiája egy kiegyensúlyozott és progresszív kereskedelempolitikára, valamint egy, az EU biztonságát vagy közrendjét esetlegesen veszélyeztető közvetlen külföldi befektetések átvilágítására szolgáló európai keret kialakítására is tett javaslatokat. Ezt a közlemény szerint mág szeptember 13-án elfogadta a testület.
  • A bizottság a stratégia keretén belül javasolja a kritikus fontosságú nyersanyagok listájának felülvizsgálatát is. Ez - a közlemény szerint már szeptemer 13-án elfogadott javaslat - azt szolgálná, hogy ezek az anyagok folyamatosan biztonságos, fenntartható és megfizethető módon hozzáférhetők legyenek az EU feldolgozóipara számára.
  • Az új ipari stratégia új javaslatokat fogalmaz meg a tiszta, versenyképes és összekapcsolt mobilitásra vonatkozóan is. Ez a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó szabályozás szigorítását takarja, valamint egyebek mellett tartalmaz egy, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájával foglalkozó cselekvési tervet, amely a gépjárműtöltő infrastruktúra kiépítését fogja támogatni, valamint a vezető nélküli járművek elterjesztését célzó kezdeményezéseket. Ennek benyújtása idén ősszel várható.