Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kaczynski kedden közölte, hogy lemondott a kormányfőhelyettesi posztról, és ezentúl csak a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökeként akarja folytatni munkáját. Megerősítette: az eredetileg az év elejére tervezett, a jövő ősszel esedékes parlamenti választással összefüggő távozását a kormányból az ukrajnai háború miatt halasztotta el.

A kormányfőhelyettesi kinevezés mellett Duda három új kormánytag beiktatását is végrehajtotta. Agnieszka Scigaj tárca nélküli miniszter a társadalmi integrációval, ezen belül az ukrajnai menekültekkel fog foglalkozni a kabinetben. Scigaj az ellenzéki Lengyel Parasztpártnak volt tagja, tavaly óta egy kis független képviselőcsoport élén állt. Vele együtt várhatóan a kormánykoalícióból tavaly kivált, most újból visszatérő két képviselő is megerősíti a parlamenti kormányfrakció sorait.

A másik szerdán kinevezett tárca nélküli miniszter, Zbigniew Hoffmann eddig a kormányfői hivatal helyettes vezetője volt, valamint titkára az eddig Kaczynski által irányított, a miniszterelnökség keretében működő nemzetbiztonsági és védelmi bizottságnak. Miniszterként Hoffmann átveszi e testület irányítását. A bizottság a védelmi, az igazságügyi, a belbiztonsági és a külügyi tárca működését hangolja össze.

A harmadik beiktatott tárca nélküli miniszter Wlodzimierz Tomaszewski, a parlamenti kormányfrakció alelnöke, aki tagja a kormánykoalíciót alkotó egyik kisebb tömörülésnek, a Republikánus Pártnak. Tomaszewski az önkormányzati területért felelős, nemrég egy médiabotrány miatt lemondott Michal Cieslak utóda a poszton.

A lengyel államfő a beiktatási ceremónián Mariusz Blaszczakról kiemelte: évek óta jó az együttműködésük. Utalva a védelmi és belbiztonsági ügyekért kormányfőhelyettesként eddig felelős Kaczynskire is. Duda méltatta a lengyel politikai vezetők együttműködését az ukrajnai háború időszakában.