Angela Merkel hallgatólagos támogatásáról biztosította Frankfurt bejelentkezését London helyére az egyik óriási pénzforgalommal járó pénzügyi szolgáltatás lebonyolítására - adta hírül a Financial Times (FT). Jelenleg a City látja el az euróban elszámolt származékos üzletek elszámolóházának feladatát, amit a német pénzügyi központ szeretne átvenni az Egyesült Királyság angolos távozása után az EU-ból. Merkel egy fórumon azt mondta, hogy ez kézenfekvő megoldásnak látszik, bárkinek el tudná magyarázni egy ilyen változtatás politikai okait.

Természetesen azt is hangsúlyozta, hogy minden további részletkérdés kidolgozása a szakértők feladata. Az FT értékelése szerint ezzel jelezte, hogy a kérdés nem tartozik a legfontosabb politikai problémák közé, amelyekkel foglalkozik. Merkel arról híres, hogy még a politikusok összehasonlításában is erősen kódolt nyelven beszél, ehhez képest a felszólalásán jelen lévő bankárok szerint most viszonylag nyíltan kiállt Frankfurt törekvése mellett.

Ide vele!

Azt akarjuk, hogy az unió pénzügyi központja átköltözzön a szigetországból az EU-ba - derült ki jóval egyértelműbben Volker Bouffier, Merkel pártja, a CDU elnökhelyettese szavaiból. Még azt sem titkolta, hogy ebben az ügyben az üzlet átcsábítása fontosabb, mint a munkahelyek megszerzése. Hangsúlyozta, hogy Londonban naponta ezermilliárd euró értékű euróban lebonyolított kamatláb származékos ügyletet számolnak el. Logikus, hogy egy ekkora biznisz ne az unió határain kívül ketyegjen.

Ezt a megközelítést támasztja alá, hogy a brexit után az EU-s pénzügyi hatóságok elvesztik közvetlen rálátásukat a brit elszámolóházakra. Az uniós lobbisták szerint ezek az intézmények fontos szerepet játszanak a pénzügyi stabilitás fenntartásában, ezért ez a változás nem megengedhető.

A szociáldemokratákhoz tartozó Olaf Scholz pénzügyminiszter többször jelezte, hogy ezzel a véleménnyel ért egyet. A Deutsche Börse az év eleje óta az euróelszámolások tíz százalékát vette át Londontól annak köszönhetően, hogy vonzóbbá tette szolgáltatásait a befektetőknek.

Baloldali kiállás

Eközben német baloldali politikusok Aufstehen (kiállás vagy talpra állás) néven mozgalmat indítottak a német baloldal egyesítése az Angela Merkel vezette jobbközép politikai hatalom megtörése érdekében. A szervezkedés élén Sahra Wagenknecht, a Die Linke, a kelet-német állampart romjain létrejött Baloldal párt egyik vezetője áll. Férje Oskar Lafontaine, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) korábbi vezetője, volt pénzügyminiszter.

Az Aufstehent nyolcvan politikus, író, művész, tudós és 100 további baloldali ember biztosította támogatásáról. A mozgalom alapítói szerint a német demokrácia válságban van, amit a napokban történt chemnitzi újnáci zavargások is bizonyítottak. A társadalom szociális kohéziója gyengül és a közéleti viták egyre durvábbak és agresszívebbek. Az erősödő düh a gyűlölet és az erőszak melegágya.

Visszacsábítani

Lafontaine azt mondta a DPA hírügynökségnek, hogy céljuk azoknak a választóknak a visszacsábítása, akik csalódtak a hagyományos pártokban és a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) irányában tájékozódnak. Ugyanakkor számos jele van annak, hogy a megszólított baloldali politikai erők, a Baloldal és az SPD mellett a Zöldek nem sietnek betagozódni az Aufstehen alá.

Van aki szerint egy ilyen mozgalomnak a pártokon kívülről, alulról kellene indulna, nem a pártok háza tájáról. Wagenknecht kihívta maga ellen sokak haragját, mert egyetért a bevándorlás korlátozásával, ami az AfD legfőbb követelése. Ő azzal válaszol erre, hogy mozgalma elhatárolódik a szélsőjobboldaltól, ám a bevándorlókat üdvözlő politikától is.

A fotó forrása: Aris Oikonomou/AFP