Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A 200 kilométeres távot az előzetes becslések szerint mintegy másfél óra alatt tehetik meg az autósok. A sztrádaszakasz utolsó, 9,6 kilométeres, Sverepec–Vrtizer szakaszát vasárnap adták át. A Vág mély völgye okozta helyszűke miatt ez volt a legbonyolultabb és legdrágább sztrádaszelvény: a 9,6 kilométerből 6,67 kilométer híd (az érintett részen 18 épült), ezen belül is a legbonyolultabb a mintegy 35 ezres lélekszámú Vágbeszterce (Povazská Bystrica) felett 16–30 méter magasságban vezető 970 méter hosszú völgyhíd. A 9,6 kilométeres szakasz megépítésének teljes költsége eléri a 342,3 millió eurót. A város sokáig tiltakozott az ellen, hogy a feje fölött híd íveljen át, másrészt a járási székhely fuldoklott az átmenő forgalomtól (napi 40 ezer autó). A kissé a választási kampányra időzített átadás (Szlovákiában június 12-én lesznek a választások) így is komoly késést jelent, hiszen eredetileg 2006-ban kellett volna elkészülni e szakasznak.