Idén az ultragazdagok - akiknek a nettó vagyona 50 millió dollár vagy azt meghaladó összeg - száma 10 százalékkal, 129 730 főre emelkedett. Ez összhangban van a The Wealth Report Survey-ben megkérdezett vagyonkezelők válaszával, akik 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ügyfele vagyona gyarapodott az elmúlt évben. Ezzel a világ ultragazdagjainak a vagyona elérte a 26,4 ezer milliárd dollárt.

A The Wealth Report szerint a 10 százalékos növekedési ütem a korábbi években nem tapasztalt mértéket mutat az előző öt évhez képest, amikor összesen 18 százalékos volt a bővülés - mivel 2015-ben az ultragazdagok száma csökkent.

A Knight Frank adatai szerint az ultragazdagok globális megoszlása ugyanakkor nagy szórást mutat a világon. A 2012 és 2017 közötti időszakban az 50 millió dollár vagy ennél nagyobb nettó vagyonnal rendelkezők száma Észak-Amerikában 31, Ázsiában 37, Európában 10 százalékkal nőtt, a maradék öt régióban viszont csökkent. Különösen igaz ez Latin-Amerikára és a Karib térségre, ahol 22 százalékos volt a visszaesés, illetve Oroszországra és a Független Államok Közösségére (FÁK), ahol pedig 37 százalékkal lettek kevesebben az ultragazdagok.

Ez a trend azonban részben visszafordult 2017-ben. A friss jelentés alapján a legtöbb ultragazdag továbbra is Észak-Amerikában található, a legalább 50 millió dollárral rendelkezők száma az elmúlt évben 5 százalékkal emelkedett, így már az érintettek 36 százaléka él ott, ez 44 ezer személyt jelent.

Európa a jelek szerint nem nagyon tudott ellenállni az ázsiai nyomásnak. Bár az öreg kontinensen élő nábobok száma 10 százalékkal 35 180-ra emelkedett, mégis elvesztette a második helyét a régiók ranglistáján. Ázsiában ugyanis a legalább 50 millió dolláros vagyonnal rendelkezők száma 15 százalékos emelkedést követően 35 880 főnél áll a legutóbbi elemzés szerint.

A vagyonok adatainak feldolgozására specializálódott Wealth-X Intézet - amely a Knight Frank ultravagyonos emberekről szóló jelentésének adatfeldolgozását végezte - adatai szerint Kínában az ultragazdagok száma a következő öt évben megduplázódik, de Japánban is 51, Indiában 71, Indonéziában 66 és Malajziában pedig 65 százalékkal bővülhet ez a kör. Európában ezzel szemben a következő öt évben mérsékelt növekedésre lehet számítani, itt ugyanis 34 százalékkal bővülhet a leggazdagabbak tábora.

Oroszország és a FÁK legtehetősebbjeinek köre az elmúlt egy évben 26 százalékos ugrot megt. Ebben benne volt természetesen az is, hogy Oroszország 2017 elején kijött a recesszióból. A képet azonban árnyalja, hogy az 50 millió dollárral vagy ezt meghaladó értékű vagyonnal rendelkezők köre még így is 37 százalékkal elmarad a 2012 elejitől. Az Oroszországban és a FÁK országaiban élő 2870 ultragazdag vagyona a felmért globális gazdagvagyon 2 százalékát teszi ki.

Latin-Amerikában és a Karib-térségben 2012 és 2017 között 22 százalékkal zsugorodott a nábobok tábora, ám itt is volt némi korrekció az elmúlt egy évben, miután 20 százalékos emelkedés következett be. Így a listán szereplők száma 4220-ra emelkedett. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy ez a szám elmarad a 2012-es 5380 főtől. Optimizmusra adhat viszont okot, hogy a létszám emelkedőben van, a következő öt évben 30 százalékos bővülést vár a Wealth-X, Brazília ugyanis a vagyonosok szempontjából a régió legnagyobb csomópontjának számít és az ország már az elmúlt évben is erős növekedést tudott felmutatni.

Dél-Afrikában is jelentősen bővülhet a nábobok köre: az előrejelzés a következő öt évre 20 százalékos növekedést mutat a 2017-es 14 százalékos emelkedést követően.

Bár a gazdasági előrejelzések növekvő gazdasági és geopolitikai kihívásokat, illetve kedvezőtlenebbé váló pénzügyi környezetet prognosztizálnak a világ nagy jegybankjainak várható szigorítási hullámának következtében, sőt, egyes vélemények szerint már egy következő válság sincs nagyon messze, melynek epicentruma nagyobb valószínűséggel Kína lesz, az ultragazdagok népes köre várhatóan tovább bővül közép távon - állapítja meg a Knigh Frank jelentése. Ők ugyanis még a gazdasági környezet zordabbá válása esetén is általában "meglehetősen ellenállóan tudnak reagálni a kihívásokra".

A legalább 50 millió dollár vagyonnal rendelkező ultragazdagok (fő)
Régió2016201720222017/2012 (változás, %)2017/2016 (változás, %)2022-2017 (változás, %)
Észak-Amerika41 88044 00059 92031536
Ázsia31 29035 88055 740371555
Európa31 92035 18047 110101034
Közel-Kelet4 6104 7406 040-3327
Latin-Amerika és a Karib térség3 5104 2205 470-222030
Oroszország és FÁK2 2702 8703 590-372625
Ausztrálázsia1 5101 6502 230-13935
Afrika1 1101 1901 560-8731
Összesen118 100129 730181 660181040
Forrás: Knight Frank