Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) november 7-8-i ülésén nem változtatott az alapkamaton. Az előző, szeptemberi ülésen viszont a Fed, vagyis az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer az idén harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal emelte meg az irányadó dollárkamatot, amely így jelenleg 2,00-2,25 százalék.

A novemberi ülést követően kiadott indoklásban a Fed a robusztus gazdasági növekedéssel, a foglalkoztatás "egészséges" mértékű növekedésével, az alacsony munkanélküliségi rátával, a lakossági fogyasztás erőteljes mértékével és a fogyasztói árak inflációs célt megközelítő emelkedésével támasztotta alá döntését.

Az ülés most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint a döntéshozó testületnek szinte minden tagja az alapkamat "rövid időn belüli" megemelésének szükségessége mellett érvelt, feltéve, hogy az inflációs és foglalkoztatási adatok a várakozásoknak megfelelően alakulnak.

A jegyzőkönyvben foglaltak alapján azonban már nemcsak a kamatemelések ténye és ütemezése, hanem várható mértéke is beszédtémává vált a nyíltpiaci bizottság tagjai körében. Megjelent a vizsgált lehetőségek között a kiadott közlemények nyelvezetének a módosítása is annak érdekében, hogy nagyobb hangsúlyt adhassanak a frissen beérkező gazdasági mutatók értékelésének a monetáris politika várható alakulásáról a piacoknak adott jelzésekben.

A jegyzőkönyv alapján a Fed az elkövetkező ülések után kiadott indoklásaiban óvatosabb megfogalmazással váltaná fel a "további fokozatos kamatemelések" kifejezést, és nagyobb hangsúlyt helyezne az éppen beérkező friss makrogazdasági mutatók értékelésére annak érdekében, hogy elkerüljék az előre lefektetett kamatpályáról alkotott elképzelés kialakulását a piacon.

A Fed szeptemberi ülés után hajtott végre évek óta először lényeges változtatást a döntés indoklásának megszövegezésében. Első alkalommal hagyta ki ugyanis a monetáris politika jellemzésre már bevett gyakorlatként használt "alkalmazkodó" (accommodative) kifejezést. Azt kívánva jelezni ezáltal, hogy a jövőben sokkal inkább semleges, semmint a gazdasági aktivitást ösztönző, avagy a túlfűtötté válás megelőzésére törekvő monetáris politikát kíván folytatni.

A piac a Fed által korábban tett jelzések alapján az idén még egy, jövőre pedig három kamatemelésre számít. A novemberi ülés jegyzőkönyve megerősítette a decemberi kamatemelési várakozásokat.

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést, és felpörgesse az inflációt.