Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kisida Fumio azt nyilatkozta, hogy „súlyos felelősséget” érez azért, mert október vége óta már három minisztere mondott le. Legutóbb vasárnap Terada Minoru belügyminiszter jelentette be távozását, ami miatt Kisida hozzátette, hogy hétfőn nevezi meg Terada utódját. Az NHK japán közszolgálati televízió azt közölte, Teradát várhatóan a korábban külügyminiszteri posztot betöltő Macumoto Takeaki követi a belügyi tárca élén.

Az újabb lemondás tovább gyengítheti Kisidát, akinek a támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint már így is 30 százalék alá süllyedt Japánban. A volt belügyminisztert több támadás érte a médiában és az ellenzék részéről, mert nem volt képes elszámolni a hozzá érkező politikai adományokkal, a bírálatok pedig erősödtek a költségvetési vita közeledtével. Terada elismerte, hogy egy őt támogató csoport olyan pénzügyi iratokat nyújtott be, melyeket a jelek szerint egy halott ember nevében írtak alá.

Egyházi pénzgyűjtés döntötte el a japán dominókat

Kisida és kabinetje népszerűségét korábban már megtépázta a kormányfő vezette Liberális Demokrata Párt (LDP) több tagjának a vitatott adománygyűjtési módszereiről ismertté vált Egyesülés Egyházával fenntartott kapcsolat is.

A dél-koreai székhelyű szervezettel kapcsolatos botrányok azt követően robbantak ki, hogy júliusban merénylet áldozata lett Abe Sindzó korábbi japán miniszterelnök. A merénylő azt vallotta, a miniszterelnökkel Abe és az egyház közötti kapcsolatok miatt végzett, s azt vetette az egyház szemére, hogy tönkretette a családját.

Jamagiva Daisiro gazdaságfejlesztési miniszter október 24-én, Hanasi Jaszuhiro igazságügyi miniszter pedig november 11-én mondott le, az utóbbi alig három hónappal a beiktatása után. Jamagiva az Egyesülés Egyházával fenntartott kapcsolatai miatt döntött a távozás mellett, Hanasi pedig az után, hogy szemére vetették, "nem veszi elég komolyan a tisztségét".