Sokszoros túljelentkezés kíséri az észak-koreai szimfonikus zenekar két dél-koreai koncertjeire szóló jegyek szétosztását - írja a CNBC. Az érdeklődés jóval meghaladja a legtöbb versenyszámét. Több mint 150 ezer dél-koreai állt sorba az eredetileg rendelkezésre álló 1060 jegyért a Samdzsijon zenekar két koncertjére csütörtökön és vasárnap. Az utóbbi Szöulban lesz.

A jegyek ingyenesek, miután a koncertek részei a dél-koreai kormány Újraegyesítési Minisztériuma által szervezett gazdag kulturális programnak. Ezzel igyekeznek közelebb hozni a két koreai állam lakóit. A másfél órás koncertek iránti érdeklődésre való tekintettel csökkentették a kormányzati meghívottak számát, így a fővárosi rendezvényre a korábbi 500 helyett 1000 jegy áll rendelkezésre.

Zsákbamacska, de kit érdekel

Az elosztásra az egyetlen lehetséges megoldást választották: tombolán sorsolják ki, ki juthat be a nézőtérre. Még arra is ügyeltek, hogy a rendőrség felügyelje a sorsolás tisztaságát. Fejenként két jegyet fognak átadni a szerencsés nyerteseknek. Azt, hogy mit fog játszani a zenekar, nem közölték előzetesen az érdeklődőkkel, ám ez láthatóan senkit sem zavar.

A 140 fős szimfonikus zenekar része az északi rezsim népes kulturális delegációjának. A zenészek mellett táncosok, a legendás, 230 fős pompomlány-különítmény és taekwondo szakértők kísérik el a mindössze 22 sportolóból álló olimpiai csapatot. A zenekart Hion Szongvol énekesnő vezeti, aki korábban állítólag Kim Dzsongun diktátor barátnője volt. Hazájában a hírek szerint elképesztően sikeresek olyan számai, mint például a Párt csapatai vagyunk vagy a Katonák lábnyoma.

Nem kapkodnak a jegyekért

A hideg, szeles idő is hozzájárulhat ahhoz, hogy a versenyek iránt korántsem olyan lehengerlő az érdeklődés, mint a szomszéd ország zenekárnak koncertje iránt. Az olimpia névadó településén, Phjongcshangban mínusz 10 Celsius-fokot mértek a napokban.

A szervezők szerint február 5-éig a jegyek 77,3 százalékát adták el, ami azt jelenti, hogy 826 ezer belépő talált gazdára. Ez napi 7000-es értékesítést jelent. Nem meglepő, hogy a nyitó- és a záróünnepség, a hokidöntők és a műkorcsolya iránt a legerősebb az érdeklődés.

A rendezők 35 ezer embert várnak a nyitóünnepségre, ahol igyekeznek felkészülni a fagyos időre. Pokrócok mellett melegítőpárnákat és esőkabátokat fognak a nézőknek osztogatni. Szélvédő pajzsokat is felszerelnek, illetve forró élelemmel és fűtött pihenőhelyiségekkel várják az egyébként teljesen nyitott stadionba érkező vendégeket.

A fotó forrása: Kim Jae-Hwan/AFP