Szomorúan várják a MarketWatchnak nyilatkozó elemzők a hét végén esedékes második negyedéves amerikai GDP-növekedési adatot. Az előrejelzések átlaga szerint legfeljebb 2,5 százalékos éves adat jöhet ki a január-márciusi 2,7, és a 2009. negyedik negyedévi 5,6 százalék után. A 2009 nyarán kezdődött kilábalás átlaga 3,5 százalékra romolhat. Néhány héttel ezelőtt még sokkal optimistábbak voltak a közgazdászok, legtöbbjük három százalék közeli tempót várt, egy hónappal ezt megelőzően pedig még a négy százalékról beszéltek. Azóta viszont a legtöbb gazdasági mutató váratlan mélyrepülésbe kezdett. A fogyasztás nem fog erősödni, ezért a kereskedelem nem bővül, Ben Bernanke, a Fed elnöke a múlt héten azt mondta kongresszusi meghallgatásán, hogy a növekedési kilátások szokatlanul bizonytalanok. A tőzsdék a Lehman Brothets 2008. szeptemberi csődje óta a leggyengébb negyedévüket zárták júniusban. Egyes elemzők attól tartanak, hogy egy gyenge miniciklus a végéhez közeledik. A még pesszimistábbak arra számítanak, hogy egy az átlagnál alacsonyabb GDP-növekedést hozó hosszabb periódusba kerülhetett az amerikai gazdaság. Az USA-ban azért lassul le a növekedés, mert kifutnak a kormány ösztönző programjai, a vállalatok már feltöltötték készleteiket és lejárnak az adókedvezmények. Ezek nélküli aligha várható 2-2,5 százaléknál nagyobb bővülés - vélik más szakértők. Az legfrissebb európai makroadatok - például a 4,4 százalékos éves brit GDP-növekedés - alapján úgy tűnhet, hogy az öreg kontinens gazdasága jobb bőrben van, mint az Újvilágé. Ugyanakkor Németországban például a foci-világbajnokság adott némi lendületet a fogyasztásnak. Az európai fellendülés alapvető kockázata, hogy a kormányok szigorú költségvetési politikája lefékezi a gazdaságot.