Újabb példa nélküli esemény rázhatja meg az elnökválasztásra készülő franciákat: a mérsékelt jobboldal 50 nappal a szavazás előtt lecserélheti jelöltjét - tudósított a Bloomberg. Több mint 60 republikánus politikus azt akarja, hogy Francois Fillon, aki esélytelenül indulva nyerte el a jelölést a párt novemberi előválasztásán, lépjen vissza, és helyét Alain Juppe (képünkön) vegye át.

Juppe, aki elmúlt 70 éves, ezért csak egy elnöki ciklust vállalna, 2016 novemberéig, amíg Fillon ki nem ütötte, az előválasztás esélyese volt. Bukása volt az elnökválasztási harc első meglepetése. A következő a szocialista Francois Hollande államfő bejelentése volt, miszerint népszerűtlensége miatt nem indul a választáson, a harmadikat a szocialisták előválasztása hozta, amelyen szintén egy esélytelennek tartott jelölt nyert.

További fordulatok

A negyedik meglepetés januárban érte a franciákat, amikor kiderült, hogy Fillon még szenátor korában jelentős összegeket fizetett közpénzből családtagjainak, elsősorban feleségének tanácsadói díj címén, ám kétséges, hogy ezért munkát is végeztek.

Részben ezzel összefüggésben jött a negyedik váratlan fordulat: Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter, aki augusztusban lépett ki a kormányból, hogy függetlenként induljon az elnökválasztáson, a futottak még kategóriájából, ahol decemberben tanyázott, egy hónap alatt a szavazás egyik esélyesévé lépett elő.

Fillon vergődése nyomán immáron a második helyen áll a népszerűségi versenyben 24-25 százalékos támogatottsággal a vezető Marine Le Pen (26-27 százalék) mögött.

Hogy teljes legyen a botrányok sorozata, a radikális jobboldali Le Pen ellen is folyamatban van két vizsgálat: az egyik azért, egyes twitterüzenteivel megsértette mások személyiségi jogait, a másik azért, mert felmerült a gyanúja, hogy Fillonhoz hasonlóan szabálytalanul költött el közpénzeket.

Meggondolta magát

Fillon egyre mélyebbre merül sikkasztási botrányában. Korábban azt mondta, hogy ha hivatalos vizsgálat indul ellene, akkor visszalép, ám miután ez valószínűvé vált, kijelentette, hogy tovább folytatja kampányát. Csütörtökön a rendőrség házkutatást tartott párizsi otthonában és tíz nap múlva döntenek a hatóságok arról, hogy büntetőjogi eljárást indítanak-e ellene.

Juppe néhány napja még azt mondta, hogy nem akarja átvenni Fillon helyét, ha úgy hozza az élet, ám most arról beszélt barátainak, hogy kész meghallani a haza hívó szavát. Fillon ugyanakkor egyelőre visszautasította a lemondás lehetőségét, annak ellenére, hogy azt ezt követelők között van egyik kampánymenedzsere és egyik legfontosabb személyes tanácsadója is.

Vissza a frankot!

Eközben a mérsékelt jobboldal elnökjelöltjének - akárki is lesz az később - két legfontosabb ellenfele beleerősített kampányába. Macron igyekszik eloszlatni azt az imázsát, miszerint nincs valódi programja. Szerdán kétórás prezentációban vezette elő adócsökkentéseket, a nyugdíjasok védelmét, a rendőrség és a hadsereg megerősítését tartalmazó elképzeléseit.

Le Pen ráerősített Európa-ellenes retorikájára - minden bizonnyal részben azért, hogy feledtesse, hogy az Európai Parlament személyiségi jogi ügyében felfüggesztette képviselői mentességét. A radikális politikus megválasztása esetére népszavazást ígér Franciaország európai uniós tagságáról. Csütörtökön ehhez illeszkedően az ország eurózóna-tagságáról beszélt. Mind mondta nem az a kérdés, hogy feladják-e a közös európai valutát, hanem az, hogy mikor és hogyan hozzák vissza a jó öreg frankot.

Kötvénypiac

A körvénypiac ingerküszöbét még nem érte el az újabb fordulat, azaz a republikánus jelöltek cseréjének lehetősége. Miután a közvélemény-kutatások szerint Macron az elnökválasztás második fordulójában - ahova az első menet két vezető politikusa kerül - biztosan legyőzheti Le Pent, javult a befektetők hangulata. A tízéves francia és német állampapírok közti különbség az előbbiek iránti erősebb keresletnek köszönhetően két bázisponttal szűkült.