A kampányszakember szerdáig vezette Trump elnökválasztási kampányát, akkor azonban a republikánus elnökjelölt átalakította kampánycsapatát, és két új vezetőt hozott a stábba. Manafort formálisan a csapatban maradt, de már csak protokolláris szerepe volt. Ezt követően nyújtotta be lemondását pénteken reggel. Leköszönését azonban nem ő jelentette be, hanem Donald Trump, aki közleményt hozott nyilvánosságra.

Rövid közleményében Trump azt írta: "Ma reggel Paul Manafort felajánlotta s én elfogadtam a lemondását. (...) Nagyra tartom nagyszerű munkáját, mellyel segített eljutnunk oda, ahol ma tartunk, s különösen nagyra tartom a konvención és a delegátusokkal végzett munkáját. Paul igazi szakember, a legnagyobb sikereket kívánom neki."

A június óta Trump mellett dolgozó szakember az első kiszivárogtatott sajtóhírek szerint nem haraggal köszönt el. A kampánycsapattól származó hírek szerint lemondása várható volt. Szerdán ugyanis Donald Trump Steve Bannon, a jobboldali Breitbart News hírportál vezetője személyében új kampányfőnököt, Kellyanne Conway republikánus stratéga, Mike Pence alelnökjelölt korábbi munkatársa személyében pedig új kampánymenedzsert szerződtetett, s bár Manafort részt vett a munkában, döntéseket szerda óta már nem hozott.

A lemondásra azon erőfeszítések közepette került sor, amelyekkel a kampánycsapat ki akarja küszöbölni a kampány során az elmúlt hetekben mutatkozó ellentmondásokat. Elemzők szerint Donald Trump részben a kampány "bukdácsolásai" miatt maradt le a közvélemény-kutatásokban demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton mögött.

Republikánus stratégák egyre gyakrabban fejezték ki aggodalmaikat, hogy a rossz eredményekért nemcsak Trump saját tévedései okolhatók, hanem az is, hogy Paul Manafortnak nem sikerült hatékony kampánystruktúrát kiépítenie a novemberi választások szempontjából kulcsfontosságú szövetségi államokban. Ezzel egyidejűleg Manafort támadások célpontja is lett korábbi tevékenységei - elsősorban Viktor Janukovics volt ukrán elnökhöz fűződő viszonya és lobbitevékenysége - miatt.

Paul Manafort formálisan márciusban csatlakozott Donald Trump kampányához, és azonnal összeütközésbe került Corey Lewandowskival, az akkori kampányfőnökkel. Júnusban Lewandowski távozott, és ő lett a kampányfőnök.

Donald Trump miután közleményben nyilvánosságra hozta Manafort lemondását, az árvizek sújtotta Louisianába utazott Mike Pence alelnökjelölttel együtt.