Olyan sok nagy probléma nehezedik egyszerre Európa vállára, hogy lassan külön nyilvántartást kell vezetni róluk - kezdi elemzését a Financial Times (FT) internetes portálján Wolfgang Münchau, az FT európai ügyekkel foglalkozó publicistája. A helyzet kaotikusságát három olyan nyilatkozattal próbálja alátámasztani, amelyeknek elvileg brutális következménnyel kellene járniuk.

Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy ha az EU-tagállamok nem tudnak megállapodni a menekültek elosztásáról, akkor kérdésessé válik a határmentes schengeni övezet fenntartása. Manuel Valls francia miniszterelnök viszont kijelentette, hogy országa nem tud több bevándorlót fogadni (végül is nem Párizs nyitotta meg a határait a menekültek előtt). Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy ha vége Schengennek, akkor vége az eurónak is.

QP | Quality Placement

Robbannia kéne

E három megjegyzés logikus következménye az lenne, hogy az euró megszűnik, miközben nyilvánvaló, hogy egyik idézett politikus sem gondolt erre. A zavar megmutatja, hogy kuszálódik össze a politikai és a gazdaság manapság Európába. Valójában nincs kapcsolat schengeni övezet és az eurózóna között, és nyilvánvaló, hogy a határellenőrzés visszaállítása a sokadik az Európát fenyegető veszélyek sorában.

Juncker kijelentése inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a két projekt az EU két leglátványosabb, legemblematikusabb vállalkozása. Ha az egyik megdőlne, az precedenst teremtene arra, hogy eleshet a másik is, azaz arra, hogy az európai integráció folyamata megfordítható.

Merkel hibája

Az FT szakszerzője ezután elismétli az Angela Merkel ellen felhozott vádak sorát. A kancellár asszony úgy nyilatkozott a nyitott ajtók politikájáról, hogy nem konzultált kollégáival, nem mérte fel a megjegyzése következményeit és Európa felkészületlenségét a menekültáradatra. Nem csoda, hogy a tagállamok jelentős része ezek után még a szerény menekültkvótákat is elutasítja.

Mostanra Németországban összeadódik a rengeteg bevándorló problémájának megoldatlansága és a más európai ügyek keltette frusztráció. Úgy érzik, hogy nagyvonalúan kezelték a görög válságot (sok pénzt adtak), ami nem igaz, és a korábbinál is jobban aggódnak amiatt, hogy az eurózóna tagállamai - köztük a görögök - adóssága valamilyen formában közös tartozássá válik.

Eközben még olyan visszafogott politikusok, mint Valls vagy Mark Rutte holland kormányfő is extrém lépéseket javasol, például felvetik a schengeni határok lezárását, illetve leszűkítenék az emberek szabad áramlását az eurózóna országaira.

Mi folyik itt?

Az alcímben felvetett kérdésre Wolfgang Münchau szerint az a választ, hogy túl sok válság zajlik egymás mellett, ami kezelhetetlen gondot okoz az EU-nak. Itt a menekültválság, a terrorfenyegetés, az orosz behatolás Ukrajnába, az eurózóna adósságválsága, Nagy-Britannia jövője az EU-ban, Görögország jövője az eurózónában, a portugál alkotmányos válság, Katalónia függetlensége, az olasz bankok állapota, a Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya.

A bonyolult uniós döntéshozatali rendszer a maga súlyaival és ellensúlyaival, a kettős többség és az együttdöntés elvével nem geopolitikai és geogazdasági válságok sorozatának kezelésére való. Arra találták ki, hogy a keretében a tagállamok végigtárgyalják kereskedelmi egyezményeiket, hogy őrködjön az egységes piac versenyszabályainak betartása felett, hogy elossza a közös alapok pénzét.

Mit lehet tenni?

Vannak hasznos válságok - ismétli el a közgazdászok kedvenc tételét Münchau. A félig rögzített árfolyamokat tartalmazó Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlása az 1970-es évek elején például utat nyitott az európai monetáris unióhoz vezető hosszú átalakulás előtt. A jelenlegi válságok azonban úgy záporoznak az EU-ra, hogy nincs idő a "hasznosításukra".

És ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy a megoldásukra sincs idő. A legjobb példa a görög válság, amelynek végéhez most sincs közelebb Európa, mint a nyáron, amikor ez volt a fő hír a médiában. Az EU csak tovább görgeti maga előtt a problémákat, ami a bevándorlók esetén odavezethet, hogy ha nem sikerül a külső határokon megállítani az emberáradatot, akkor előbb-utóbb külön-külön teszik meg ezt a tagországok.

Münchau tanácsa egyszerű: az európai döntéshozóknak el kell dönteniük, melyik ujjukat harapják meg. Ezért szerinte körbe kellene keríteni az eurózónát, és hagyni kéne veszni Schengent, ha ez elkerülhetetlen. Ehhez persze stratégiai gondolkodásra lenne szükség, aminek semmi jelét nem láttuk eddig. Így aztán a túlterhelt európai vezetők végül elveszthetik a schengeni és az euróövezetet is.