Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az öt napig tartó vizsgálatot újabb lengyel jogsegélykérelem alapján szervezték meg. Petrenko korábban elmondta, hogy lengyelek eddig már 11 alkalommal dolgoztak Oroszországban a katasztrófa tárgyi bizonyítékaival, részvételükkel többször megvizsgálták mind a repülőgép lezuhanásának helyszínét, mind pedig a jármű maradványait. A szóvivő ismételten kitért arra a Varsóban hangoztatott feltételezésre, miszerint a gépen robbanás történt - írja az MTI.

"A számos, mind orosz, mind lengyel szakértők által elvégzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy a halottakon és a repülőgép roncsain nem volt nyoma robbanóanyagnak. A fizika és az aerodinamika törvényeit ismerő szakértők számára teljesen egyértelmű a gép sérülései alapján, hogy azon robbanás nem történhetett" - mondta.

2010. április 10-én Szmolenszknél lezuhant a lengyel elnöki küldöttséget szállító Tu-154M-es repülőgép.  A különgép a szovjet NKVD által lengyel katonatisztek ellen elkövetett katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre vitte utasait. A katasztrófában 96 ember, a lengyel politikai, katonai és szellemi elit számos képviselője vesztette életét, köztük Lech Kaczynski és felesége, Maria.

Lengyel részről az elmúlt években többször is elhangzott hivatalosan, hogy a gép fedélzetén robbanás történt. Egyebek között erre az eredményre jutott a varsói védelmi tárca bizottságának vizsgálata.

Az orosz álláspont szerint a kormányközi bizottság az ügy kivizsgálásáról készített 2011-es jelentésében a katasztrófáért a repülőgép pilótáit tette felelőssé, akik a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt kiadott többszöri figyelmeztetés ellenére nem voltak hajlandók egy tartalék repülőtérre leszállni. Ezzel Moszkva az ügyet tisztázottnak tekintette.

A kép forrása: MTI.