Spanyolország egy nagy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy kiszoruljon a nyílt államkötvénypiacokról - állapították meg elemzők a Guardian tudósítása szerint. A rövidebb lejáratú papírok aukcióján kialakult magas, 5-7 százalékos hozamok a befektetők mély kétségeiről tanúskodnak annak ellenére, hogy elkelt a felajánlott közel hárommilliárd eurós mennyiség. Úgy tűnik, nem bíznak abban, hogy a spanyol gazdaság képes lesz kimászni a gödörből.A hozamok ezeken a lejáratokon hullámvasutaztak az elmúlt időszakban, a csütörtöki eredménnyel azonban visszatértek a június végi uniós csúcsértekezlet előtti magasságba.

Ez arra utal, hogy a befektetők már nem csupán a madridi kormány teljesítményével elégedetlenek, hanem az európai válságkezelés tehetetlenségét kifogásolják. Még mindig nem világosak 100 milliárd eurós uniós bankmentő csomag feltételei és nem lehet kiszámítani, rászorul-e végül maga a spanyol állam az EU támogatására. Ez fejeződik ki a magas hozamokban.

 

Spanyol kötvényhozamok (százalék)
LejáratHozam
ElőzőCsütörtöki
20144,4835,302
20176,1956,543
20194,8996,798
Forrás: Guardian

 

Eközben a három-, négy- és ötéves francia kötvénykibocsátáson bőven egy százalék alatti hozamok alakultak ki, ami azt mutatja, hogy a befektetők Franciaország minden gondja ellenére egyelőre a biztos menedékek között tartják számon az ország állampapírjait.

Az Európai Bizottság szóvivője, Simon O'Connor kénytelen volt cáfolni a francia El Pais napilap hírét, miszerint az európai stabilitási eszköz (EFSF) spanyol kötvényeket vásárolhat a bankmentő csomag fel nem használt keretéből. Ez állítólag szerepel a csomagról szóló szavazás előtt a német Bundestag képviselőinek kiosztott 140 oldalas dokumentumban.

Súlyos fertőzéstől tart a német pénzügyminiszter

Wolfgang Schäuble a Bundestagban elmondta: Spanyolország nagyot lépett előre az államháztartási reformban, de a bankrendszer problémái eltorlaszolhatják az utat. A pénzügyi piacok kételkednek abban, hogy a madridi vezetés tudja-e kezelni a bankrendszer bajait, ami tarthatatlan állapot, mert a bizalomhiány "súlyos fertőzéshez vezethet" az egész eurózónában. A társállamoknak ezért feltétlenül Spanyolország segítségére kell sietni - hangsúlyozta a miniszter a képviselők támogatását kérve a programhoz.
Schäuble kiemelte: az euróövezet közössége nem finanszíroz közvetlenül spanyol bankokat, a 100 milliárdos hitelt a madridi kormánynak fizetik ki, és a törlesztésért a spanyol állam felel.
A Bundestag a rendkívüli ülésen arról dönt, hogy Németország részt vehet-e a programban, amelyet a tervek szerint az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács (Eurócsoport) pénteki ülésén véglegesítenek. A tartományokat képviselő felsőház (Bundesrat) már megadta a felhatalmazást, és a kormányzati előterjesztésről folytatott vita után várhatóan a Bundestag is megszavazza majd Németország részvételét.

 

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport szerint a 100 milliárdból csak 65 milliárd euróra lesz szükségük a pénzintézeteknek, ha ez így lenne, akkor 35 milliárd maradhatnak kötvényvásárlásra. A hír szerint cserébe az állampapír-piaci segítségért Madridnak minden költségvetési karcsúsítási vállalását teljesítenie kellene. O'Connor leszögezte, hogy az eurózóna kormányai csak a bankok kisegítésére biztosítják a 100 milliárdos keretet. A német parlament alsóháza ennek szellemében támogatásáról biztosította a csomagot.

Itt az utolsó esély

Eközben helyi megfigyelők szerint a görög tisztviselői kar tagjai úgy látják: elérkezett az utolsó esély az ország államháztartásának rendbe tételére. Az EU-ECB-IMF trojka visszautasította azt a kérést, hogy az augusztusban lejáró görög adósság újrafinanszírozásához biztosítsanak 3,1 milliárd euró áthidaló hitelt a 174 milliárdos segélyalapból.

A kormány egyelőre csak 7,5-8 milliárd eurót talált meg abból a 11,5 milliárdos költségvetési kiadáscsökkentésből, amelyet a 2013-as és a 2014-es büdzséből kellene lefaragni - ez a vállalás feltételei az idei hitelrészletek folyósításának is. Az állam üzemi költségein, az önkormányzati támogatásokon és a közalkalmazottak megmaradt juttatásain spórolnának.

Fotisz Kuvellisz, a kormánykoalícióhoz tartozó mérsékelt baloldali párt vezetője azt nyilatkozta, hogy Görögország talán már lényegében fizetésképtelen, hiszen az EU-IMF páros támogatására ellenére a GDP 162 százalékán áll az államadósság.