Az üzemeltetési szerződést 2007-ben támadta meg bírósági úton Robert Fico előző kormánya, annak előnytelenségére hivatkozva. Később - tavaly decemberben - Robert Fico bejelentette a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről 30 évre kötött szerződés azonnali hatályú felmondását.

Bár az ügyben most hozott, másodfokú döntés csak az után válik jogerőssé, hogy az érintett feleknek kézbesítették, a szlovák kormányfő már a bírósági döntés ismertetése után jelezte: még a nap folyamán "fizikailag is" ellenőrzésük alá vonják a bősi vízi erőművet.

A bősi vízi erőmű üzemeltetéséről kötött szerződés egyike a Szlovák Villamos-művek (SE) magánosításához kötődő, a szlovák kormány által már évek óta vitatott szerződéseknek. Megkötése az SE privatizációjával függ össze, melynek során az olasz Enel 2006-ban bevásárolta magát a cégbe. Mivel a korábban az SE tulajdonában lévő bősi vízi erőműnek - a hatályban lévő nemzetközi szerződések értelmében - a privatizáció után is állami kézben kellett maradnia, ezért az erőmű tulajdonjogát, még a magánosítás előtt, egy másik állami vállalatra, a Vízgazdálkodási Építési Vállalatra (VHV) ruházták át. A VHV, az SE magánosítása után, egy 30 éves futamidejű bérleti szerződést írt alá a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről az akkor már az Enel kezében lévő Szlovák Villamos-művekkel.

Ez a szerződés 35 százalékos bevételi részesedést - megközelítőleg évi 35-40 millió eurót - biztosít a bősi vízi erőmű bevételeiből a Szlovák Villamos-műveknek, azaz annak jelenlegi többségi tulajdonosának, az Enelnek. A Szlovák Villamos-művek 66 százalékos többségi részvénycsomagját a második Dzurinda kormány idején 840 millió euróért vette meg az Enel. A vállalat értékét a Wall Street Journal nemrég kétmilliárd euróra becsülte.

"A bírósági döntés lehetővé teszi számunkra - és mi ezt meg is tesszük -, hogy az Eneltől visszaigényeljük az általuk a bősi vízi erőműből kivont pénzt" - szögezte le Robert Fico az üzemeltetési szerződés érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: a bírósági döntés értelmében az üzemeltetési szerződés annak megkötésének pillanatától érvénytelennek számít és így Szlovákia annak a teljes összegnek a visszatérítését igényelni fogja az Eneltől, amelyet az olasz energetikai óriás a bősi vízi erőmű üzemeltetéséért felvett.

A Szlovák Villamos-művek szóvivőjén keresztül reagált a történtekre. Bejelentették: az üzemeltetési szerződést érvénytelennek kimondó bírósági döntés kézbesítését - vagyis annak jogerőre emelkedését - követően élni fognak a rendkívüli jogorvoslat lehetőségével, mivel meggyőződésük, hogy a szerződés továbbra is érvényes, úgy, ahogy azt az ügyben 2013 novemberében hozott döntésével az elsőfokú bíróság kimondta.