Kölcsönösen azzal gyanúsítják egymást az oroszbarát szeparatisták és az ukrán védelmi erők, hogy tüzet nyitott rájuk a másik fél. A beszámolók szerint mindkét oldalon gránátvetőket vetettek be, de mind Kijev, mind Moszkva tagadja, hogy tüzeltek volna. Kijev szerint az incidensek "provokációnak" tűnnek, miközben Oroszország csapatokat állomásoztat a határon.

A támadások beleillenek abba a korábbi forgatókönyvbe, amelyről az amerikai titkosszolgálatok adtak ki jelentést, hogy Oroszország egy hamis zászlós művelettel ukrán fegyvereseknek kiadva magát nyit tüzet orosz célpontokra, hogy indokot találjon a háborúra.

Moszkva tagadja a nyugati vádakat, miszerint szomszédja lerohanását tervezi, és a héten közölte, hogy a térségbe küldött több mint 100 ezer katonájának egy részét kivonja. A Nyugat vitatja, hogy jelentős visszavonás történt volna, és az Egyesült Államok szerint még mindig több ezer katona érkezik most is a zónába - írja a Reuters.

Sok a statiszta a színjátékban

Egy magas rangú ukrán kormányzati forrás szerint az oroszok által támogatott szakadár erőkkel való tűzszüneti vonalnál végrehajtott lövések meghaladják a fegyvernyugvásról szóló megállapodás megsértésének kritériumait. "Ez nem jellemző. Nagyon is provokációnak tűnik" - mondta a forrás a Reutersnek.

Moszkvában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Oroszország "komolyan aggódik" az eszkalációról szóló jelentések miatt. A Reuters fotósa az ukrajnai lázadók kezén lévő Luhanszki területen fekvő Kadiivka városában a kontaktvonal irányából tüzérségi tűz hangját hallotta, de nem tudta megállapítani hogy pontosan milyen fegyverrel, honnan és ki tüzelt.

A szakadárok azzal vádolták a kormányerőket, hogy az elmúlt 24 órában négyszer nyitottak tüzet a területükre. Kijev pedig azzal vádolta a szeparatistákat, hogy több helyre is lőttek lövedékeket, köztük olyanokat, amelyek egy óvodába csapódtak be, és olyanokat is, amelyek egy iskolát találtak el, ahol a tanulóknak a pincébe kellett menekülniük.

Ellentmondva Oroszország azon állításainak, miszerint visszavonul, Joe Biden amerikai elnök kormányának egyik magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy az elmúlt napokban akár 7000 újabb orosz katona érkezett a határra. 

Az orosz védelmi minisztérium videót tett közzé, amely állítólag kivonuló egységeket mutat. A Maxar Technologies, egy amerikai magáncég, amely nyomon követte a felvonulást, azt mondta, hogy a műholdfelvételek azt mutatják, hogy miközben Oroszország visszavont néhány katonai eszközt Ukrajna közeléből, más eszközök érkeztek a helyükre.

A piacok árazzák már az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktust

A tőzsdemutatók csütörtökön csökkentek miután az oroszok által támogatott szakadárok és az ukrán kormányerők egymást vádolták meg a tűzszünet megszegésével.  A befektetők az államkötvényekben kerestek menedéket, az arany ára pedig új nyolchavi csúcsra emelkedett - közölte a Reuters.

A részvénypiacokon általánossá vált a negatív hangulat, bár nem voltak olyan nagy veszteségek, mint az elmúlt időszakban az ukrán-orosz konfliktus fellángolásainál. Délig Európában az Euro STOXX index 0,1 százalékkal, míg a brit FTSE 100 index 0,65 százalékkal esett. Az erős vállalati eredmények Európában segítettek kordában tartani a veszteségeket.

A Wall Street határidős jegyzései alacsonyabb nyitást jeleztek, míg Ázsiában az MSCI legszélesebb ázsiai-csendes-óceáni részvényindexe 0,15 százalékos emelkedést mutatott zárásig. Az MSCI világ részvényindexe, amely 50 ország részvényeit követi, enyhe mínuszban állt délben.

A befektetők államkötvényekbe menekítették a tőkéjüket: az amerikai 10 éves kincstárjegy hozama 6 bázispontot esett, és legutóbb 1 bázisponttal 2 százalékon állt, míg a 10 éves német államkötvény hozama, amely az euróövezetben a legmegbízhatóbb eszköz, 0,267 százalékos pluszban állt.

Az arany ára magasabbra tört, és nyolc hónapos csúcsra, 1892 dolláros unciánkénti szintre emelkedett, ez 1,2 százalékos drágulást jelent. Az árfolyamot csak részben a növekvő kereslet hajtotta, segítette a dollár gyengülése is.

A nyersolaj ára meredeken esett, de elmaradt a mélypontjától. Korábban több mint 2 százalékot zuhant a Brent és a WTI kurzusa, mivel optimizmusra adtak okot, hogy a tárgyalások megmentik Irán 2015-ös nukleáris megállapodását, és nagyobb kínálatot hoznak a szűkös piacra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!