Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Október 26-tól vörös besorolásba kerül a nyugat-ukrajnai Rivne és a déli országrészben lévő Mikolajiv megye is. Ezzel együtt már kilenc megye lesz a 23-ból vörös besorolású, a legenyhébb kockázatot jelző sárga kategóriában már csak négy régió maradt - köztük Kárpátalja -, a többi a nagyobb kockázatot jelző narancs besorolásban van. A kórházak telítődése miatt Vitalij Klicsko kijevi polgármester a héten jelezte, hogy a főváros is napokon belül vörös kategóriába kerülhet.

Olekszij Csernisov területfejlesztési miniszter vasárnap közölte, hogy ismét egy kormányzati csoport utazik Kijevből a különböző régiókba, hogy a helyszínen mérje fel a járványhelyzetet és meghatározza a szükséges teendőket - írja az MTI.

Ukrajnában a vörös kategóriába sorolt régiókban a szabályok szerint a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat csak azok látogathatják, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

Tarasz Zsiraveckij, a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) egyik diagnosztikai központjának vezető orvosa vasárnap a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy a kórházi ellátásra szoruló Covid-betegek számának gyors növekedése miatt akár 10-14 napon belül összeomolhat az ukrán egészségügyi ellátórendszer. Emlékeztetett arra, hogy szombaton csaknem hatezren kerültek kórházba.

Közben az ukrán állami vasúttársaság azt közölte, hogy oltási pontokat hoznak létre valamennyi régióközpontban a vasútállomásokon, továbbá a kijevi Boriszpil repülőtéren is. Azóta, hogy október 21-én életbe lépett az a rendelkezés, amely szerit a régiók közötti közösségi közlekedés csak oltási igazolással vagy 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel vehető igénybe, szombatig 340 embert nem engedtek felszállni, ami az utasok 0,5 százalékát teszi ki.

Ukrajnában vasárnapra 20 791-gyel 2 769 405 nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 386-tal 63 872-re, az aktív betegeké pedig több mint 14 ezerrel 329 757-re. Az elmúlt napban 5924 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter közlése szerint eddig a 42 milliós lélekszámú Ukrajna felnőtt lakosainak mintegy 30 százalékát oltották be. A legfrissebb adatok alapján valamely oltás mindkét dózisát csaknem hétmillióan vették fel, további több mint 1,9 millióan pedig még csak az első adagot. Szombaton 177 730 embert oltottak be az országban.