A hírportál az illetékes holland munkaügyi hivatal (UWV) adataira hivatkozva közölte, mintegy 46 ezer bejelentés érkezett olyan munkáltatóktól, akik az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta ukrán állampolgárokat vettek fel. Jelenleg mintegy 55 ezer munkaképes korú ukrán menekült él Hollandiában - írták.

A menekültek többsége Amszterdamban és Hágában telepedett le. Legtöbbjük munkaközvetítő ügynökségeken keresztül talált munkát, és főként a vendéglátás területén helyezkedett el.

Az UWV szerint az ukránok munkaerőpiaci integrációja sokkal gyorsabb, mint más menedékkérőké. Ez elsősorban az ukrajnai menekültek különleges státuszával magyarázható, illetve azzal, hogy az ukrán menekültek legtöbbje az Európai Unió által az ukrajnai háború miatt biztosított ideiglenes védelemre regisztrált. Az ideiglenes uniós védelem hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz.

Az ukrajnai menekültek mentesülnek azon holland szabályok alól, amelyek a menekültek esetében tiltják, hogy az országba érkezésüket követő első hat hónapban munkát vállaljanak. Más menekültekkel ellentétben az ukrán állampolgárok anélkül is dolgozhatnak Hollandiában, hogy a munkaszerződés aláírása előtt hivatalos engedélyt kapnának a munkaügyi hivataltól - emlékeztet a hírportál.