A politikus közlése szerint a kormány által beterjesztett javaslatot 295 képviselő támogatta, a szavazáskor 35-en tartózkodtak, ellene egy képviselő sem szavazott - írja az MTI.

 

Ukrajna történetében ez a leghamarabb elfogadott következő évi büdzsé. "Reméljük, hogy a nemzetközi partnerek értékelni fogják a pontosságunkat, és teljes mértékben finanszírozzák a vállalt, szintén rekordnak számító, 38 milliárd dolláros hiányt" - közölte Jaroszlav Zseleznyak képviselő.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Denisz Smihal miniszterelnök korábban azt mondta: az államháztartás hiánya jövőre a GDP több mint 20 százaléka lesz. "Partnereink segítségével fedezzük ezt a hiányt, azaz 38 milliárd dollárt kell bevonnunk, amit az EU-tól, az Egyesült Államoktól, az IMF-től és más adományozóktól remélünk megkapni" - fejtette ki Smihal.

A 2023-as költségvetés tervezetét a kormány a parlament javaslatainak figyelembevételével fogadta el második nekifutásra. A kormány 2023-ra vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését a konzervatív forgatókönyvhöz igazította, azaz 4,6 százalék helyett 3,2 százalékos növekedéssel számol. Az inflációs előrejelzését ugyanakkor 30 százalékról 28 százalékra mérsékelte.

A parlament október 7-én fogadta el a tervezetet első olvasatban.

Az RBK-Ukrajina hírportál ismertetése szerint az állami költségvetés évi átlagban a dollár árfolyamát 42,2 hrivnyában irányozta elő. Így a dollár mintegy 10 hrivnyával drágulhat. A kormány változatlanul hagyta a létminimumot, és a minibálbért sem tervezi emelni jövőre.

A biztonsági és védelmi kiadások a jövő évi GDP 18,2 százalékát teszik ki.

Két képviselőtől elvették a mandátumát

Zseleznyak tájékoztatott arról is, hogy a parlament két képviselőt, a Moszkva-barát Vadim Rabinovicsot és a Nép Szolgája kormánypárt listáján képviselői helyhez jutott Ihor Vaszilkovszkijt megfosztotta mandátumától. A parlamentben így most 417 képviselő maradt a hivatalosan 450 fős parlamentben.

A törvényhozás elfogadta Olekszij Csernisov területfejlesztési miniszter lemondását. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint várhatóan Csernisovot nevezik ki a Naftohaz ukrán állami gázvállalat élére a nemrégiben menesztett Jurij Vitrenko helyett - írja az MTI.