Tavaly a német alkotmánybíróság kimondta, hogy jogellenes az Európai Központi Bank (ECB) kötvénykibocsátása. Ez az ítélet Brüsszel szerint veszélyezteti az uniós jogrendszert, ezért két hónapon belül választ várnak az ügyről Berlintől.

"A német bíróságot lényegében azzal vádolják, hogy hogy az uniós jog fölé helyezi a német törvényeket. Ez pedig alapvető gondot jelent az uniós rendszerben, amelynek az alapja az, hogy az uniós jog bármilyen nemzeti jogon felül áll, beleértve ebbe az alkotmánybíróságot is" - mondta a Euronewsnak egy belga uniós szakjogász, Geert Van Calster.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynek üzenetértéke van Magyarország és Lengyelország számára is. Budapesten és Varsóban is kétségbe vonták már korábban az uniós szabályok elsőbbségét.

"Az üzenet Németország számára világos: komolyan veszik az ügyet. És azt gondolják, hogy problémát jelent a legfelsőbb bíróság hozzáállása az uniós joghoz. De Lengyelországnak és Magyarországnak is üzentek, akiket gyakran vádolnak jogsértéssel. Azt mondják nekik, hogy nem csak őket üldözik, hanem a régebbi tagállamok ellen is indulnak eljárások" - tette hozzá a professzor.

Szerdán Magyarország ellen is egy sor ügyben indult eljárás, van, amelyikben az Európai Bíróság elé citálja Brüsszel Magyarországot.