Antony Blinken, az USA külügyminisztere és Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója márciusban Alaszkában egy találkozón jól lebaltázta Kínát a demokrácia és az emberi jogok területén elkövetett vétkeiért az ottani külpolitika két vezetője, Jang Csie-cse és Vang Ji előtt. Tették ezt abban a meggyőződésben, hogy az Egyesült Államok tudja, hogyan kell lassan, türelmesen legyűrni egy kommunista ellenfelet, hiszen ezt egyszer már megtette a Szovjetunióval. Bár az USA megnyerte a hidegháborút, Kína tanulhatott abból, miért vesztettek a szovjetek – véli Kishore Mahbudani szingapúri egyetemi tanár, a Has China Won? (Kína győzött?) című könyv szerzője.

A Kínával szemben követendő stratégia kidolgozása előtt érdemes elismételni, mit ajánlott az USA-nak George Kennan, az ország egyik legjobb stratégája. Úgy vélte, hogy a hidegháborút az a szuperhatalom fogja megnyerni, amely képes lesz a világ közvéleményében azt a benyomást kelteni, hogy tudja, mit akar, amely megbirkózik belső társadalmi feszültségeivel, és amely elbír a felelősséggel, hogy a világ két vezető szuperhatalma közül az egyik. Az USA e három kritérium mindegyikében fölülkerekedett a Szovjetunióval szemen, ám messze nem ez a helyzet, ha Kínával hasonlítjuk össze.

QP | Quality Placement

A Szovjetunió összeomlásának első jele az volt, hogy egymás után jelentek meg az adatok, amelyek a társadalom tagjainak rossz esélyeiről szóltak. A várható életkor alacsony volt, a gyermekhalandóság, az öngyilkosságok száma magas és erős volt az alkoholfüggőség. Ezeket nézve az USA ma gyengén muzsikál a fejlett országok között. A várható életkor csökken, az oktatásban az amerikai tinédzserek elmaradnak más országok hasonló korú lakói mögött. Ha Kennan ma élne, szörnyülködne azon, hogy az USA ötezer-milliárd dollárt költ szükségtelen háborúkra, miközben lakossága alsó 50 százalékának évtizedek óta stagnál a jövedelme.

Eközben Kínában

Kína eközben éppen ellenkező úton jár, mint a Szovjetunió. Pekingben felismerték, hogy a szovjet vezetők azért buktak el, mert elvesztették a kapcsolatot a társadalmukkal, nem foglalkoztak az emberek jólétével, ehelyett haszontalan háborúkba bonyolódtak külföldön. Kína 40 éve nem vívott háborút és szemben a Szovjetunióval kontroll alatt tartja katonai kiadásait. Eközben az elmúlt 40 év volt az ország 4000 éves történetének legjobb négy évtizede az átlagemberek nézőpontjából.

Kína az óriási lakosságán belüli megosztottság - falu-város, jobban és rosszabbul élők - miatt belső problémákra számíthat, és nincs garancia arra, hogy ezeket kezelni tudja. Ugyanakkor, ha az ott élők összevetik mai lehetőségeiket az országuk felemelkedését megelőző másfél évszázad megaláztatásával és szegénységével, akkor lekopoghatják, mennyivel jobban megy a soruk. Magyarán az USA hidegháborús stratégiája ezúttal nem ígér sikert.

Stratégiai hiba

A szingapúri tudós szerint a Biden-adminisztráció stratégiai hibát követ el, ha folytatja az előző elnök, Donald Trump konfrontatív politikáját Kínával szemben. Joe Biden még 2019-ben maga is azt mondta, hogy az USA kereskedelmi háborúja, amit az importvámok emelésével Kínával szemben indított, nem hozott eredményt. Minél erőteljesebben lépett fel Trump az ellenféllel szemben, annál jobban erősítette az ott élők nemzeti öntudatát és Hszi Csin-ping államfő erre játszó hatalmát.

A változtatást azzal kellene kezdeni, hogy Trump rossz intézkedéseit, így a houstoni kínai konzulátus bezárását, a kínai újságírókra vonatkozó korlátozásokat és az amerikai programok, például a Fulbright-ösztöndíjak felfüggesztését visszaállítják. Bidennek persze a jelenlegi Kína-ellenes hangulatban nem jönne jól, ha puhának látszana az USA ázsiai kihívójával szemben. Elismételhetné azonban, amit Trump kudarcáról mondott, és ezután megnyomhatná a két ország kapcsolataiban a „Pause” gombot.

Leállíthatná a konfliktusok élezését, időt nyerhetne, hogy kitalálják a megfelelő stratégiát az új, a Szovjetuniótól nagyon eltérő ellenféllel szemben. A kereskedelem korlátozásának feloldása az USA gazdaságát is pörgetné, ami jól jöhet az elnöknek a 2022-es időközi kongresszusi választások előtt. Nem beszélve arról, hogy a koronavírus-járvány idején nem nagypolitikai csatákkal töltené az idejét a válság kezelése helyett.