A több mint két éve tartó koronavírus-járvány hatásait vizsgálta egy amerikai kutatás, amely szerint a pandémia nemcsak drámai mértékben növelte az amerikai fogyasztók online költéseit, hanem megváltoztatta az élelmiszer-vásárlási szokásaikat is. Az Adobe Digital Economy Index friss kutatása szerint a járvány miatt a vásárlók egyre inkább az okostelefonjukért vagy laptopjukért nyúlnak, amikor élelmiszerre van szükségük, ahelyett, hogy a fizikai boltokat látogatnák - idézi a kutatás eredményeit a Forbes. 

Billiós szint 

2020 márciusa és 2022 februárja között az amerikai fogyasztók 1700 milliárd dollárt – több mint 600 billió forintot - költöttek online, ez 609 milliárd dollárral több mint amennyit 2018-ban és 2019-ben összesen költöttek. A felmérés készítői pedig arra számítanak, hogy ez a növekedés idén is folytatódik, és 2022-ben eléri az 1 billió dollárt, ami rekordot jelentene az online költések történetében.

Az online vásárlások esetében az élelmiszerek az a kategória, ahol a legnagyobb változás történt a járvány hatására, és sok olyan fogyasztó tért át ugyanis a rendszeres online vásárlásra, aki eddig ezt soha nem próbálta. 2020-ban, a járvány kezdetén ugyanis jelentős kiugrás volt az online élelmiszer-kiskereskedelemben.

Patrick Brown, az Adobe alelnöke szerint az élelmiszerek olyan kategóriát jelentenek, ahol minimálisak az árengedmények például az online vásárlások alkalmával hagyományosan népszerű elektronikai vagy ruházati termékekhez képest. A digitális gazdaságra való átállásban ugyanis a gyorsaság és a kényelem ugyanolyan fontossá válik, mint a spórolás. 

Az online vásárlással együtt az úgynevezett curbside pickup népszerűsége is nőtt, ebben az esetben az interneten megvásárolt termékeket egy adott helyen kell átvenni. Ez a verzió az online rendelések 20 százalékát teszi ki.

Dupláztak a havi költések

A kutatásból az is kiderült, hogy az amerikai piacon az élelmiszerekre költött havi összeg az online vásárlásoknál megduplázódtak a járvány hatására. Az Adobe szerint az amerikai fogyasztók havonta átlagosan 6,7 milliárd dollárt költenek online élelmiszer-rendelésekre, szemben a járvány előtti havi 3,1 milliárd dollárral.

A költések emelkedéséhez az infláció is hozzájárult. 2020-ban és 2021-ben az elköltött 1700 milliárd dollárból 32 milliárd dollár az infláció, a magasabb árak számlájára írható, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók 32 milliárd dollárral többet fizettek, mint amennyit a világjárvány előtt ugyanazért az áruért fizettek volna. Az Adobe 2020 júniusa óta 21 egymást követő hónapban mérte az e-kereskedelem inflációját. Az infláció pedig idén is megmarad, és 3,8 milliárd dolláros többletköltséget okozott az internetes vásárlásoknál januárban és februárban.

2022-re az Adobe további emelkedést, 13 százalékos növekedést vár az amerikai elektronikus kiskereskedelemben, ami a kétéves növekedést jelentene egyetlen év alatt.