Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala kedden azt közölte, hogy a havi infláció 0,6 százalékos volt, 2012 augusztusa óta a leggyorsabb, a februári 0,4 százalékos után. Elemzők lassabb, 0,5 százalékos növekedéssel számoltak márciusra.

Éves összehasonlításban az elemzői becsléseket szintén meghaladó mértékben, 2,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a februári 1,7 százalék után. Az elemzői várakozások átlagában 2,5 százalék szerepelt márciusra.

Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció tavaly márciushoz képest 1,6 százalékos volt a februári 1,3 százalékos után. Elemzők 1,5 százalékkal számoltak. Havi összevetésben 0,3 százalék volt a maginfláció márciusban a februári 0,1 százalék után, míg a szakértők 0,2 százalékot becsültek.

Éves összevetésben az élelmiszerek ára 3,5 százalékkal emelkedett, az energiáé 13,2 százalékkal nőtt, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 22,5 százalékkal, a fűtőolajé pedig 20,2 százalékkal emelkedett.