Oroszország többet fog költeni gazdasága támogatására jövőre, mint a hadsereg fejlesztésére - állapítja meg a Financial Times a moszkvai kormány 2021-es költségvetését böngészve. Ez lesz az első év 2014, a Krím orosz annektálása és a Délkelet-Ukrajnában kirobban polgárháború óta, hogy a Kreml visszafogottan támogatja a katonaságot. Emellett felpörgetik az állami hitelfelvételt is, hogy forrást teremtsenek a költekezésre a jövő szeptemberi parlamenti választások előtt.

Az orosz gazdaság komoly gondok alatt nyög: több mint fél évtizede mélyrepülésben van az ország fő exportáruja, az olaj ára, továbbá a hat éve a Krím elcsatolására válaszul elfogadott nyugati szankciók is érvényben vannak. Ezt tetézte a koronavírus-válság okozta idei gazdasági visszaesés. Az utóbbi nyomán számos gazdaságösztönző lépést jelentettek be a nyáron, már csak azért is, mert a gazdasági bajok miatt hanyatlott Vlagyimir Putyin államfő és az országot irányító Egységes Oroszország párt népszerűségi indexe.

Átalakítások

A büdzsé előirányzata szerint visszafogják a védelmi kiadásokat, csökkentik az olajcégeknek adott támogatásokat, miközben emelik fémipar, a bányászat, a dohánytermékek és magas jövedelműek adóját. A hitelfelvétel nyomán az ország államadóssága nagyjából másfélszeresére emelkedik. A költségvetésnek meg kell őriznie szociális jellegét és támogatnia kell a nemzeti fejlesztési célok elérését - mondta Mihail Miszusztyin miniszterelnök.

A védelmi kiadásokat öt százalékkal faragják le, aminek eredményeként kevesebb pénz fog jutni erre a célra, mint az állami vállalatok támogatására. A szociális kiadások viszont tíz százalékkal nőnek, és elviszik a teljes költségvetés több mint negyedét. Bár Putyin korábban arról beszélt, hogy egykulcsos jövedelemadót vezetnének be, most úgy döntöttek, hogy a több mint ötmillió rubelt (20 millió forint) keresők egy magasabb kulcs szerint is adózni fognak és az egymillió rubelt (négymillió forint) meghaladó tőkejövedelmeket megadóztatják.

Politikai büdzsé

Az orosz költségvetési politika a populista intézkedések keveréke: magasabb adókat kap a nyakába a középosztály, miközben állami támogatást ígérnek a szegényeknek. Ebben látják a hatásos eszközt arra, hogy a nép a kormánypártra szavazzon - mondta Vlagyimir Tyihomirov, a BCS Global Markets vezető elemzője. Az igény, hogy egyszerre tartsák magasan a költekezést és tartsák fenn a válságellenes intézkedéseket, utat nyit az államadósság jelentős növelése előtt.

Az elmúlt években az orosz költségvetés rendre szufficites volt, ám ez idén nem is kicsi, a GDP 4,5 százalékát elérő hiányra vált - derül ki a kormány előrejelzéséből. A hivatalos várakozás szerint 2021-ben 2,4, 2022-ben 1,0 százalék lesz a GDP-arányos hiány. Az államadósság a pénzügyminisztérium várakozása szerint a bruttó hazai termék 13 százalékkáról, ahol az év elején állt, jövőre 20 százalékra megy fel.