Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A francia elnök két és fél órás beszédet tartott. Míg legfőbb riválisa, Marine Le Len, a szuverenista Nemzeti Tömörülés jelöltje a franciákat leginkább foglalkoztató gazdasági kérdésekre, mindenekelőtt a vásárlóerő javításának ígéretére építő kampányával járja az országot, a jelenlegi elnök elsősorban az elmúlt ötéves mandátuma szociális eredményeit helyezte előtérbe.

A projektünkből lett az eredményünk. Megcsináltuk! - mondta a francia nemzeti színekbe öltözött tömeg előtt Emmanuel Macron. "A haladás küzdelme a befelé fordulással szemben, a patriotizmus és Európa küzdelme a nacionalizmusok ellen. Ilyen egyszerű a választás áprilisban."

A felmérések szerint továbbra is Emmanuel Macron jelenlegi államfőnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, de a különbség a 3 százalékos hibahatárra csökkent közte és a második helyre jelzett Marine Le Pen között, s a második fordulóban a jelenlegi államfővel szemben - akinek 53 százalékot jeleznek a legfrissebb közvélemény-kutatások - a szuverenista jelölt 47 százalékot érne el, ha most tartanák a voksolást, miközben egy hete Emmanuel Macron még 12 százalékkal vezetett.

Most kell mozgósítani - hangsúlyozta Emmanuel Macron, utalva arra, hogy a felmérések szerint a franciák negyede távol kíván maradni az elnökválasztáson. A 75 százalékos részvétel rekord alacsonynak számítana Franciaországban.

Az államfő-elnökjelölt a franciák vásárlóerejének javítására a fizetésből élőknek 6000 eurós adó- és járulékmentes prémiumot ígért idén nyártól, a nyugdíjasoknak a minimálbér 1100 euróra emelését, valamint 50 ezer ápolói munkahely kialakítását az ellátásra szoruló idős emberek támogatására.

Mindezek finanszírozására nem létezik varázspénz - hívta fel a figyelmet Emmanuel Macron, kizárva az adóemelést és az államadósság növelését. Többet kell dolgoznunk, de mindenekelőtt tovább kell dolgoznunk, mert tovább is élünk - mondta az államfő, aki már korábban bejelentette, hogy 2032-ig 65 évre kívánja emelni a nyugdíjkorhatárt.

Az elnökválasztási kampányt gyakorlatilag félbeszakította az orosz-ukrán konfliktus, amelyben a francia elnök diplomáciai közvetítői szerepelt vállalt, s ennek köszönhetőn eleinte nőtt a népszerűsége. A többi 11 elnökjelölt viszont már korábban megkezdte a kampányát és nagygyűléseket tartott, miközben az államfő - amióta március elején hivatalosan is bejelentette, hogy újra indul az elnöki székért -, csak néhány lakossági fórumon vett részt. Marine Le Pen eközben gyakorlatilag végigjárta az egész országot, s mindenekelőtt olyan helyeken kampányolt, ahol a választók csalódottak az öt évvel ezelőtt a baloldalról érkező államfőben.

Az Elabe közvélemény-kutató intézetnek a BFM hírtévében szerdán közzétett felmérése szerint Emmanuel Macron 28 százalékkal végezne az élen az első fordulóban Marine Le Pen előtt, aki a szavazatok 21 százalékára számíthatna, ha most tartanák a voksolást. Marine Le Pen márciusban fokozatosan emelkedett ki a többi jobboldali jelölt, Eric Zemmour publicista és Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje közül, akikkel sokáig szoros versenyben volt a második helyért.

A második fordulót illetően 2017-ben ugyanebben az időszakban Marine Le Pen 40-41 százalékon állt, jelenleg 46-47 százalékon, ami jelentős javulás - hívta fel a figyelmet Jérome Fourquet politológus péntek este a France5 köztévében. A szuverenista jelölt öt évvel ezelőtt végül 34 százalékot ért el a második fordulóban a 66 százalékos támogatottságot kapott Emmanuel Macronnal szemben.

Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a második fordulót április 24-én rendezik - írja az MTI.