Szaúd-Arábia vállalta, hogy további napi egymillió hordóval csökkenti olajkitermelését februárban és márciusban annak ellenére, hogy Oroszország saját termelésének növelésére készül. A rijádi vezetés ezzel a döntéssel igyekszik egyben tartani a törékeny OPEC+ szövetséget, azaz az OPEC-et kiegészülve Oroszországgal és más az olajkartellen kívüli országokkal, miközben a koronavírus-pandémia további lefolyása körül teljes a bizonytalanság - írja a Financial Times, amely nem talált ennél húsba vágóbb magyarázatot a szaúdi gesztusra.

A döntést az OPEC+ olajminisztereinek kétnapos tanácskozásán jelentette be Abdulaziz bin Salman herceg, az illetékes szaúdi miniszter, hozzátéve, hogy önkéntes lépésről van szó, amellyel elő akarták segíteni, hogy a 23 államot számláló OPEC+ országainak többsége kitartson kitermelésének korlátozása mellett. A szaúdiak attól tarthatnak, hogy ha járvány és az azzal járó gazdasági válság végére bazírozva megnőhet az olajkitermelés, ám ha a várakozások nem teljesülnének, akkor erős túlkínálat alakulhat ki a piacon, ami agyoncsapná az olajárat.

A főnök döntött

Abdulaziz herceg elmondása szerint féltestvére, Szaúd-Arábia de facto vezetője, Mohammed bin Salman koronaherceg politikai elhatározásáról van szó, aki az olajár támogatásával szeretné erősíteni országa gazdaságát, valamint az egész világ olajiparát. Emellett jó a PR-ja a döntésnek akkor, amikor Rijádban tartanak csúcstalálkozót az Arab-öböl szövetséges országainak vezetői, immáron oldalukon Katarral is, amellyel szemben feloldották a három évvel ezelőtt bevezetett szárazföldi, vízi és légi blokádot. Úgy tűnik, kiderült, hogy a kis ország mégsem kokettál a nagy ellenféllel, Iránnal, amivel 2017-ben megvádolták, kiátkozták, majd igyekeztek megfojtani egy kanál olajban.

Az olaj ára öt százalékkal ugrott meg a szaúdi gesztus nyomán, a Brentért hordónként majdnem 54 dollárt kellett fizetni és az észak-amerikai WTI is felkúszott az 50 dolláros szint fölé. Nem véletlen, hogy Alekszander Novak orosz miniszterelnök-helyettes, Oroszország képviselője az OPEC+-ban nagy újévi ajándéknak minősítette a szaúdi lépést. Az olajtermelő országokon kívül nagy nyertesei a drágulásnak a viszonylag magas költséggel termelő amerikai olajpalacégek, amelyeknek így nő a fedezetük, illetve az olajmultik, amelyek részvényára hét százalékkal ugrott meg.

Mi lehet a háttérben?

A szakértők már csak azt nem értik, mire föl lett hirtelen ilyen nagyvonalú a sivatagi királyság első embere. Ez a meglepő kitermeléscsökkentés Szaúd-Arábiában tipikus MBS (ez Mohammed koronaherceg piaci beceneve) - mondja Greg Priddy, független olajpiaci tanácsadó. Bölcs lépés abból a szempontból, hogy rövid távú sikert hoz neki, de alig van stratégiai haszna az Oroszországgal vívott külön szaúdi-orosz párharcban. (Ez a két ország kiemelkedően a világ két legnagyobb olajtermelője.)

Ennél is kevésbé "tudományos" magyarázatot ad a lépésre Bjonar Tonhauge, a Rystad Energy tanácsadó cég elemzője, aki nem érti, mire föl a csökkentés éppen akkor, amikor az olajtermelők arra készülnek, hogy a válság lecsengésének közeledését szimatolva óvatosan emelik a kínálatukat. A szakértő úgy látja, hogy a szaúdiak ezzel nem egyszerűen gyengéden párnát helyeztek az olajpiaci szereplők feje alá, hanem egyenese pihe-puha ágyba fektették a többi olajtermelő országot.