Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A német Ifo kutatóintézet üzleti döntéshozók körében végzett felmérésének eredménye szerint nyolc hónapja először emelkedett az üzleti hangulat a német versenyszférában. A vállalkozói kedvben beállt fordulatot az ECB kamatcsökkentésével, valamint a német kormány által bejelentett 80 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomaggal magyarázzák a szakértők, akik a bejelentett emelkedés helyett további visszaesést vártak.

Az Ifo szerint az üzleti hangulatindex a decemberi 82,6 pontról januárban 83 pontra emelkedett (a Bloomberg konszenzusa 1,6 pontos visszaesést várt). A vállalkozói szellem visszatértét azonban nem kell készpénznek vennünk Németországban sem, hiszen a jelenlegi üzleti környezet megítélése tovább romlott januárban a decemberi 88,8 pontról 86,8 pontra. A visszaesés itt is kisebb volt, mint az elemzői várakozások, amelyek további 3,8 pontos csökkenést előlegeztek meg.

A jövőbeli üzleti várakozások alakulását mérő index viszont a várakozásoknak megfelelően, ám azoknál szintén nagyobb mértékben tudott emelkedni. Míg decemberben a kilátásokra vonatkozó alindex még 76,8 pontot mutatott, januárban már 79,4 pontot. Az elmozdulás nagyobb volt, mint a várt 0,7 pont.

A Merkel-kormány által bejelentett gazdaságösztönzés úgy tűnik meghozta hatását, legalábbis ez derül ki a bizalom lassú visszatéréséből a német versenyszférába. A németek nem bízták a véletlenre a fordulatot, hiszen a Merkel-féle öszöntzés a legnagyobb volumenű gazdaságélénkítés egész Európában. Elemzők most úgy vélik, a hangulat további javulását követően az év második felében megkezdődhet a gazdaság talpra állása is - írta a Bloomberg.