Amerikaiak egyre jelentősebb többsége, köztük sok republikánus szavazó is "független vizsgálatot" akar annak kiderítésére, milyen kapcsolat volt Donald Trump és környezete között a 2016-os választási kampány idején - derül ki a Reuters/Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából. A vizsgálatot május 10-14. között végezték.

Más szóval azt követően kérdezték az embereket, miután az elnök kirúgta az FBI igazgatóját, Jamex Comeyt. Az intézkedés bírálóinak egy része úgy véli, hogy a vezetőnek azért kellett távoznia, mert szervezete kutakodott az elnöki választási stáb orosz kapcsolatai körül. Szakértők szerint a felmérés eredménye arra utal, hogy a közvélemény aggódva fogadta Trump lépését.

És még nem is tudták

És ez még azelőtt volt, hogy az elnök elismerte: bizalmas információkat osztott meg az orosz külügyminiszterrel és washingtoni nagykövettel, bár szerinte ezek csak tények voltak, amelyek segítik a két ország terrorizmus elleni harcát.

Bár az elnök feloldhatja bármilyen információ titkosságát, az adott esetben harmadik féltől származó értesülést fecsegett ki - mármint hogy az ISIS terrorszervezet repülőgépeken felrobbanó laptopbombákat készít -, aminek továbbadására a forrás nem adott engedélyt. Alapszabály a kémkedésben, hogy az ilyen adatokat a hírforrás védelme érdekében csak a külső fél engedélyével adhatják tovább harmadik szereplőnek.

A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 59 százaléka akarja, hogy a kongresszus független vizsgálatot folytasson az ügyben, ezen belül a republikánus szavazók 41, a demokraták 79 százaléka gondolja így. A Reuters és az Ipsos februárban is feltette ezt a kérdés egy vizsgálatban. Akkor a válaszadók átlag 54 százaléka akart ilyen vizsgálatot, a republikánusok 30, a demokraták 82 százaléka tette le emellett a voksát.

Tanácstalan rajongó

Tényleg nem tudom mit higgyek ezek után - mondta az Alabama államban élő, 74 éves John Kremer, aki Trump támogatójának tarja magát. Egyetért azzal, hogy független vizsgálatra van szükség. Nem hiszi, hogy bálványának bármilyen megengedhetetlen, illegális kapcsolata lenne az oroszokkal, de nem teszik neki, ahogy az elnök kezeli az ügyet.

Ha Comeyt nem rúgta volna ki, akkor elfogadtam volna az FBI-vizsgálat eredményét. A fejlemények nyomán azonban Kremert aggasztja, hogy Trump vajon nem akarja-e szőnyeg alá söprögetni az ügyet.

Ne Trump emberét hozzák!

A felmérés válaszadóinak 48 százaléka úgy véli, hogy Comey helyére komoly jogi felkészültséggel rendelkező, hiteles szakembert kell kinevezni. Az FBI-on belüli embert látna szívesen a vezetői székben a megkérdezettek 37 százaléka. Csupán öt százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy egy kívülről importált, a Trump-adminisztrációhoz közeli embert kellene a hivatal élére állítani.

A Reuters/Ipsos felmérést az interneten végezték angol nyelven az USA 50 államában. Választ több mint 1500 embertől kaptak, akik közül több mint 500 republikánus, közel 700 demokrata.

Az oroszok is Trump védelmére keltek

"Teljes mértékben helyénvaló" információkat osztott meg Donald Trump amerikai elnök Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel múlt heti tárgyalásaikon Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szerint. McMaster kedden a washingtoni Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy rutinjellegű információ-megosztásról volt szó, és az elnök semmilyen módon nem sodort veszélybe hírszerzési forrásokat a Lavrovval folytatott tanácskozása következtében.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pedig légbőlkapott információnak minősítette a The Washington Post című amerikai lap azon állítását, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a Fehér Házban titkos információkat osztott meg az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetről Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Szergej Kiszljak nagykövettel. Zaharova azt javasolta, hogy az emberek ne olvassanak olyan amerikai újságokat, amelyek ilyen szenzációkat terjesztenek. Zaharova facebook-bejegyzésében azt írta, még május 11-én figyelmeztetett rá, hogy az amerikai sajtó "szenzációra" készült a washingtoni Trump-Lavrov-tárgyalással kapcsolatban. (MTI)