Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Végre elkezdődhet a Magna Steyr International gyárépítése Hoèe-Slivnica járásban, miután több hónapig bíróságon támadtak környezetvédők és helyi gazdák a beruházást. Az üzemlétesítés jelentős késésben van: a tavalyi bejelentések szerint már májusban el kellett volna kezdődnie az építkezésnek, de az a földek kisajátítása, hosszú bírósági eljárások és természetvédelmi aggályok miatt csak szeptemberben kezdődhetett el. Akkor a régészeti feltárásokat kezdték el, ezek lezárultával, október elejére pedig minden akadály elhárult a Magna terjeszkedése elől.

A cég annak ellenére is komoly vállalásokat tett, hogy korábban azzal próbált gyorsítani az engedélyezési eljárásokon, hogy belengette, Magyarországra hozza az üzemet - a szlovén sajtó akkor Zalaegerszeget nevezte meg lehetséges célpontként. Most a Magna a kormánynak, a gazdasági, fejlesztési és technológiai tárca által bemutatott megállapodásban az szerepel, hogy a 146,4 millió eurós festékgyár-építés mellett az elkövetkezendő 10 évben 100 millió eurónyi befektetést hajtanak végre Szlovéniában.

Valamint arra is hajlandók, hogy az ígért 400 munkahely mellé a következő tíz évben további 1000 újat hoznak létre. A szlovén kormány elfogadta az ajánlatot, felhatalmazták a gazdasági minisztert, Zdravko Pocivalseket, hogy jövő kedden aláírja a stratégiai megállapodást a kanadai-osztrák céggel. Arról is döntöttek, hogy a ljubljanai kormányzat 18 millió eurónyi támogatást nyújt a beruházáshoz - számol be a Vecer.

A Magna International a világ harmadik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója, mintegy 161 ezer embert foglalkoztat és 327 gyára van a világ 29 országában. Tavaly 36,4 milliárd dolláros forgalom mellett 2 milliárd dollárnyi nettó nyeresége volt. Leányvállalata, a Magna-Steyr AG 2001-ben alakult, a legutóbbi adatok szerint 10-11 ezer alkalmazottja van. A cég az elmúlt években több márkánál is sikeresen pályázott, így a vállalat üzemeiben készülnek majd az új BMW 5-ös széria hibridjei, valamint ők szerelik össze az új Jaguárok és Land Roverek több típusát is.