Elpártolt a Maduro-kormányzattól a Washingtonban akkreditált venezuelai katonai attasé, és erre biztatta otthoni katonatársait is - írta az MTI az Index szerint.

José Luis Silva ezredes volt az a katona, aki Venezuelát az Egyesült Államokban a legmagasabb katonai szinten képviselte, de most egy videoüzenetet jelentetett meg, a venezuelai fegyveres erőkhöz intézett felhívással.

"A venezuelai nép nevében beszélek, és különösképpen a testvéreimhez fordulok országom fegyveres erőinek a soraiban: ismerjék el Venezuela egyetlen legitim elnökének Juan Guaidót" - mondta José Luis Silva a felvételen, amely a washingtoni irodájában készült, háttérben a venezuelai zászlóval.

Az MTI szerint az ezredes a brit hírügynökségnek is megerősítette, hogy a továbbiakban nem ismeri el Nicolás Madurót, és szabad választást követel.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője az attasé disszidálását annak az elvnek a példájaként jellemezte, hogy "a fegyveres erők szerepe az alkotmányos rend védelme, nem pedig a diktátorok támogatása, és a saját népének az elnyomása".

Mégsem követelik az amerikai diplomaták távozását

Közben Venezuela felfüggesztette az amerikai diplomaták három napon belüli távozására vonatkozó követelését vasárnap virradóra, és 30 napot adott arra, hogy a felek úgynevezett érdek-képviseleti irodát hozzanak létre a kapcsolatok fenntartására.

Hasonló kapcsolattartási forma volt érvényben az Egyesült Államok és Kuba között, míg Barack Obama előző amerikai elnök helyre nem állította a diplomáciai viszonyt a kommunista szigetországgal.

Nicolás Maduro szerdán utasította ki az amerikai diplomatákat Venezuelából. Döntése oka az volt, hogy Washington - több más országgal egyetemben - elismerte a latin-amerikai ország elnökének az ellenzéki többségű parlamentet vezető Juan Guaidót. Guaidó egy tüntetésen Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát.

Maduro szerint ez puccs

Maduro puccskísérletnek nevezte a történteket. Az amerikai kormány jelezte, hogy nem tesz eleget Maduro követelésének, akit már nem tekint Venezuela elnökének, és nem áll szándékában hazahívni diplomatáit. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén leszögezte: Donald Trump amerikai elnök és ő maga is azt várja, hogy diplomatáik a bécsi konvenció értelmében továbbra is védelmet élvezzenek.

Ne teszteljék az Egyesült Államok polgárai megvédésére vonatkozó eltökéltségét

- hangsúlyozta.

Gaidó az ENSZ segítségét kérte

António Guterres ENSZ-főtitkártól kért segítséget a venezuelai humanitárius válság kezelésére az ellenzéki többségű parlamentet vezető Juan Guaidó szombaton a Twitteren is közzétett levelében - írja a 444.hu az MTI-re hivatkozva.

Azért írok, hogy kérjem az ENSZ-t és a humanitárius segélyezésért felelős összes ügynökséget a korai támogató és válságkezelő mechanizmusok életbe léptetésére

- írta Guaidó. A politikus szerint a nemzetközi közösség összefogására van szükség az akut válság kezelésére, amelynek több millió áldozata van, akik nap mint nap hiányt szenvednek az egészségügyi ellátás, az oktatás vagy az élelmezés terén.

A világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező Venezuela évek óta gazdasági zuhanórepülésben van az olajárak csökkenése miatt. Az országot hiperinfláció, élelmiszer- és áruhiány, valamint az alapvető szolgáltatások akadozása jellemzi.

A több ország által elnöknek elismert Guadió megjegyezte, hogy a közeljövőben meghívja a nemzetközi közösség képviselőit Venezuelába, hogy kidolgozhassák a legjobb stratégiát a humanitárius segítségnyújtás finanszírozására az átmeneti időszakban, valamint az újjáépítés és nemzeti megbékélés leghatékonyabb módját.

Az ENSZ megerősítette, hogy Michelle Bachelet emberi jogi főbiztos a latin-amerikai országba látogat, bár útjának időpontjáról és részleteiről egyelőre mit sem tudni.