Továbbra sem kér bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól és az életben maradt sérültektől az a V. János, aki az ellene indított büntetőeljárás keretében megkísérelte saját barátjára kenni a felelősséget az általa okozott veronai buszbaleset után - olvasható a portálon.

Az egyik áldozat nagybátyja - aki alaposan beleásta magát az ügybe - azt mondja, nem tud arról, hogy a buszvezető kezdeményezte-e, hogy Magyarországon ülhessen, bár tény, hogy ha be is ad egy ilyen indítványt, az nem bír halasztó hatállyal. Ha V. szeretné, hogy a kérelem a megfelelő diplomáciai és igazságszolgáltatási csatornákon keresztülfusson, már most intézkednie kell - tette hozzá Szendrei Endre.

Ugyan a buszvezető esetében már megszületett az ítélet, ám az ügy még folytatódik, hiszen az autópálya elleni eljárás jelenleg is zajlik Olaszországban.

A Szinyei Merse Pál Gimnázium sítúrájáról hazafele jövet a busz az autópálya egyik korlátnak ütközött, majd kigyulladt. Összesen 17-en, köztük diákok és tanárok vesztették életüket. Az olasz bíróság, az ügyészség és a vádlott végül egy hónappal ezelőtt kiegyezett hat éves büntetésben.