Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Két nappal azután, hogy a szerb sajtó arról írt, hogy Szerbiában is jelen van a nyugat-nílusi láz, és fertőzöttekről számolt be Belgrádban, Pancsován és Požarevácon, a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet részben cáfolja a híreket - derül ki a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósításából. A Batut hozzátette azt is, hogy június 29-ig az Európai Unióban sem jegyeztek fertőzötteket.

Már június 21-e óta tudni, hogy Pancsován vannak a nyugat-nílusi láz vírusát hordozó, fertőzött szúnyogok. Belgrádban is regisztrálták őket, erről a városi köztisztasági vállalat adott ki közleményt és elmondta, hogy Belgrádban hat különböző helyen találtak fertőzött egyedeket.

Szúnyogok: többé-kevésbé súlyos megbetegedések

Tavalyelőtt, vagyis 2020-ban, nyolc év után először fordult elő, hogy Szerbiában egyetlen megbetegedést sem jegyeztek, annak ellenére, hogy 11 városban mutatták ki a kórokozót a vérszívó rovarokban, Európa-szerte pedig 308 személy betegedett meg. Tavaly, 2021-ben azonban újra betegített meg embereket a vírus.

A vírus szúnyogcsípéssel terjed, és a fertőzöttek 80 százalékánál semmilyen tünetet sem okoz. A fertőzött személyek mintegy 20 százalékánál influenza-szerű tünetek jelentkeznek: hőemelkedés, fejfájás, izom- és ízületfájdalom, enyhe kiütések vagy nyirokcsomó-megnagyobbodás. Néhány fertőzött ugyanakkor kórházi ápolásra szorul.