Az EU brüsszeli vezetősége fontolgatja egy az eddigieknél súlyosabb figyelmeztetés megfogalmazását azzal kapcsolatban, milyen következményei lennének annak, ha válási megállapodás nélkül érnének véget az Egyesült Királyság és az unió tárgyalásai a brexittel kapcsolatban - tudta meg a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásból.

A vészjelzést abban az esetben adnák ki, ha a londoni kormány az EU-tagállamok vezetőinek júniusi csúcsértekezletére nem állna elő világos elképzeléssel arról, milyen feltételekkel óhajtja végrehajtani az Egyesült Királyság kilépését az unióból.

Részletek kellenek

A brüsszeli tárgyaló delegáció világossá tette a brit félnek, hogy pontosabb, részletesebb terveket szeretne látni azzal kapcsolatban, hogyan akarja nyitva tartani a londoni kormány az ír-észak-ír határt. Ezt mindenképpen tisztázni szeretnék a csúcs előtt, ám Theresa May brit miniszterelnök nem állt elő azzal a világos, írásos javaslattal, amilyet az EU-ban elképzeltek.

Az unió nem tervezi, hogy a tárgyalások felfüggesztésével fenyegetőzzön, ám kibocsáthat egy figyelmeztetést, amely arról szólna, hogy veszélyben van a 2018 márciusát, a brit kilépés időpontját követő - 2020 végéig tervezett - átmeneti periódus, mert megegyezés híján a válás időpontjában az Egyesült Királyság mintegy kizuhanhat az EU-ból, azaz például egyik napról a másikra vámhatárok épülhetnek fel a La Manche-csatornán.

Bajban a kormányfő

May kritikus ponthoz érkezett a brexit levezénylésében, mivel minden oldalról nyomást gyakorolnak rá annak érdekében, hogy foglaljon világosan állást kormánya terveiről. A kemény brexit hívei azt várják, hogy ne halogassa a világos válást, míg ellenfeleik amellett érvelnek, hogy az ír határ átjárhatósága és a brit cégek érdekében Nagy-Britannia maradjon az EU vámunióján belül.

Brüsszel azért akar a következő hetekben dűlőre jutni ezekben az ügyekben, mert időre van szükség az új viszonyrendszer jogszabályokba foglalásához. Jelenleg egyetlen reális terv van az asztalon: az EU azt javasolta, hogy Észak-Írország maradjon a vámunió része. Ezzel azonban több gond is van.

Az egyik, hogy vámhatár létesülne a brit és az ír sziget között, amibe brit miniszterelnök nem mehet bele. A másik, hogy a skót miniszterelnök, Nicola Sturgeon jelezte: ha így alakulna, akkor Skóciának is hasonló elbánást akarnak.

Második népszavazás

Eközben Nagy-Britanniában erősödik a mozgalom, amely második népszavazást akar a brexitről. Arra hivatkoznak, hogy David Cameron előző miniszterelnök még 2011-ben elkötelezte a mindenkori brit kormány amellett, hogy nem dönt a nép megkérdezése nélkül a szigetország és az EU viszonyának jelentős megváltoztatásáról.

A 2016. júniusi szavazás óta egymillió munkáspárti szavazó, aki akkor a távozás mellé tette le a voksát, megváltoztatta a véleményét - idézte az Independent Peter Kellner közvélemény-kutató szakembert. Ez a tanulsága az ezzel kapcsolatos legutóbbi 14 felmérésnek. A demográfia a maradás pártján állóknak dolgozik, ugyanis ezt inkább a fiatalok, míg a kilépést inkább az idősek támogatják.

Két éve a Leave-párt 1,3 millió vokssal előzte meg a Remaint pártolókat, ám azóta nagyjából 1,2 millió ember meghalt és 1,4 millió lépte át a szavazási korhatárt. A szakértő szerint e változás miatt az említett különbség a felére olvadhatott. Kellner úgy látja, hogy ha a Munkáspárt - feladva korábbi langyos álláspontját - határozottan a Remain mellé állna, akkor egy újabb referendumon ez az oldal győzhetne.

A fotó forrása: Paul Faith/AFP