Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 34. áldozat egy Neamt megyei öthónapos, vészes vérszegénységben is szenvedő, vélhetően nagyobb gyerekek által megfertőzött kisfiú, aki kora miatt még nem kaphatta meg a kanyaró elleni védőoltást - írja az MTI.

Eddig országszerte 9104 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük mintegy hétezren idén kapták el a kórt. Az elmúlt héten az új kanyarós esetek több mint felét (68-at) Kolozs megyéből jelentették.

A járvány az ország teljes területére kiterjedt: a 41 megye közül egyedül a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyéből nem jelentettek kanyarós megbetegedést. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladta az ezret a betegség megjelenése óta eltelt másfél évben a kanyarós megbetegedések száma.

A legtöbb halálos áldozat is az ország nyugati feléből származik: Temes megyében 9, az olténiai Dolj megyében 7, Arad megyében 6, Krassó-Szörény megyében 3 halottja van már a kanyarójárványnak.

A bukaresti hatóságok a lakosság átoltottságának csökkenésével magyarázzák azt, hogy a jelenlegi járvány során az európai országok közül Romániában kapták el legtöbben a kanyarót. Az egészségügyi világszervezet által javasolt legalább 95 százalékos szinthez képest Romániában 86 százalékra csökkent a lakosság átoltottsága.

A bukaresti kormány az utóbbi hónapokban javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.