Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nebojsa Stefanovic szerb védelmi miniszter kijelentette, hogy a kötelező sorkatonaság bevezetése évi nyocmilliárd dinárba kerülne a szerbiai adófizetőknek, amire szerinte van az államnak pénze – adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Stefanovic azt mondta, hogy minden ország számára az a legfontosabb, hogy polgárai biztonságban élhessenek.

Ez a nyolcmilliárd dinár magába foglalja a kiképzés, az uniformisok, az élelem költségeit, szóval mindent. Van rá pénz, mert az állam gazdaságilag sokkal erősebb, mint korábban. Idén növelték a katonák bérét is. Szerbia azt szeretné, hogy mint semleges országnak erős katonaságunk legyen. Arra is gondoltak, mi lesz azokkal, akiknek van állásuk, de be kellene vonulniuk.

Az állam megtalálja majd a módját, hogy aki katonai szolgálatot teljesít, annak ne mondhasson fel a munkaadója - mondta a miniszter. Emellett Szerbia továbbra is jelentős összegeket fektet különböző fegyverek, harci eszközök, illetve hadianyag beszerzésére. Elsősorban a légvédelmet és a légierőt szerelik fel, illetve páncélozott csapatszállító járműveket vásárolnak.

Ennek némileg ellentmond Novica Antic, a Szerbiai Katonai Szakszervezet vezetője, aki az elmúlt héten azt nyilatkozta, hogy néhány évvel ezelőtt még a vezérkar és katonai szakértők döntöttek a fegyverek és a felszerelés beszerzéséről, az erről szóló törvény módosításával azonban ez a jog átkerült a politikusok kezébe. Ennek következtében gyanús dolgok történnek a beszerzések terén. A döntés a sorkatonaság újbóli bevezetéséről szeptemberben, vagy októberben várható.