"A két vezető megvitatja majd, hogyan lehet felelősen kezelni a(z amerikai-kínai) versengést, és hogy hogyan lehet együttműködni azokon a területeken, ahol az érdekeink közösek" - írta pénteken kiadott közleményében a Fehér Ház. Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök washingtoni idő szerint hétfő délután fognak tárgyalni egymással.

"A csúcstalálkozón Biden elnök világosan el fogja mondani, hogy mik az Egyesült Államok szándékai, és hogy Washington mit tart fontosnak, egyszersmind nyíltan elmondja azt is, mik az aggodalmaink" - írta Jen Psaki fehér házi szóvivő.

Az amerikai elgondolás szerint a kínai elnökkel folytatott közvetlen párbeszéd a legjobb módja annak, hogy elejét vegyék az amerikai-kínai viszony további elmérgesedésének.

Kínának a téli olimpiai játékok közeledtével szintén érdekében állhat, hogy mérséklődjön a konfrontáció. Hszi Csin-ping - aki arra készül, hogy a Kínai Kommunista Párt ötévenként tartott, jövő októberben esedékes kongresszusán példátlan módon harmadszor is megválasszák pártfőtitkárnak - pénteken az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak vezetői előtt kijelentette: "A konfrontáció helyett párbeszédre, a kizárás helyett a bevonásra és a különutasság helyett integrációra" van szükség. Ezzel megfigyelők szerint egyértelműen azokra az amerikai próbálkozásokra utalt, amelyek célja, hogy a legfontosabb ellátási láncokat, amennyire csak lehet, függetlenítsék Kínától.

Kína továbbra is szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg a kínai árukra kivetett, több százmilliárd dollár értékű importvámot, amelyet még az előző, Donald Trump vezette washingtoni adminisztráció vezetett be.

Az amerikai és a kínai elnök legutóbb szeptember 9-én tárgyalt egymással közvetlenül, akkor telefonon.