Folyamatos a törekvés a kínai vezetés részéről a koronavírus-járvány kirobbanása óta, hogy elhitessék a világ közvéleményével, nem az ő országukból származik az elsőként Vuhan városában észlelt Covid-19-es megbetegedést és ezzel már több, mint 4 millió ember halálát okozó SARS-Cov-2 vírus. Miután a WHO erre irányuló célzott vizsgálatát elszabotálták, az amerikaiak részéről már Joe Biden elnöksége alatt is egyre gyakrabban hangzanak el vádak, amelyek szerint a vírusnak köze lehet a kínai város víruslaborjában folyó kísérletekhez.

A vádakat a kínai vezetés ellen-sajtóhadjárattal igyekszik elutasítani, ennek részeként hivatkoztak egy Edwards Wilson nevű svájci biológusra, aki arról közölt részleteket, hogyan próbálta őt megfélemlíteni és rá nyomást gyakorolni az Egyesült Államok, amiért támogatta a WHO és a kínai vezetés közös jelentését a koronavírus eredetére vonatkozó vizsgálatban.

A svájci Wilson tudós nem létezik

Svájc kínai nagykövetsége azonban szerdán egy Twitter posztban tett közzé erre válaszul közleményt angol és kínai nyelven. Ebben azt írják, Edwards Wilson néven Svájcban nincsen regisztrált biológus és ilyen néven Svájcban nem publikált senki tanulmányt a biológia területén. A követség örül annak, hogy országuk kiemelt figyelmet kapott, azonban sajnálattal értesítik a kínai közvéleményt arról, hogy a történet hamis. Az Edwards Wilson nevű felhasználó Facebook profilját, ahol az amerikai nyomásgyakorlásról szóló történet először megjelent, csak július 24-én hozták létre - tudósított az AP hírügynökség.

Ezért bár feltételezik, hogy a történetet az azt átvevő sajtótermékek jóindulatúan terjesztették, arra kérnek mindenki, hogy vegyék azt le és tegyenek közzé helyreigazítást. A svájci külügyminisztérium szóvivőjének elmondása szerint a legtöbb kínai sajtótermék eleget tett a kérésnek. A tudósítás készültekor azonban a kínai People's Daily, a Kommunista Párt Központi Bizottsága lapjának Facebook-oldalán még mindig megtalálható volt.

A WHO jelentése egyébként tavasszal nem tartalmazott áttörő eredményeket a vírus eredetére vonatkozóan. Összesen négy verziót említett meg, mint a vírus lehetséges állatról emberre történő átterjedésének módja. Ezek közül a kínaiak számára kellemetlen változatot, amely szerint az egy laborból szabadult volna el, kifejezetten valószínűtlen forgatókönyvnek nevezte. A vizsgálat eredményeit a WHO vezetése sem találta azóta kielégítőnek és egy második vizsgálatra tettek javaslatot, amelyet viszont a kínai fél utasított vissza.

Az amerikai hírszerzés azonban ugyanannyi esélyt lát a labor-eredetre, mint az állatról emberre terjedő elméletnek.