A varsói nemzetvédelmi minisztérium gyorsított közbeszerzési eljárásban repülőgépeket vásárol a különösen fontos (VIP) kormányzati személyek utaztatására - jelentette a hivatalos lengyel hírügynökség, a PAP. Gépek egy részét önvédelmi eszközökkel és rendszerekkel is felszerelik.

A szaktárca sajtókonferencián jelentette be, hogy két kisebb, két közepes nagyságú és egy használt repülőgépre szól a kiírása. Az új kisgépeket 2017 végéig kell leszállítani. Ezekkel 12-14 személyt fognak szállítani európai és lengyelországi úti célokhoz. A közepes nagyságúak fedélzetén 65-100 utas fér el.

Mivel az utóbbi gépek csak 2020-2021-től kezdik szolgálni a lengyel kormány VIP utasait, jövőre kapnak egy használt repülőgépet, amelyen addig repülhetnek. A saját önvédelmi rendszert a közepes gépekre szerelik fel.

Drága mulatság

Ez megdrágítja a beszerzést: a honvédelmi tárca tájékoztatása szerint a kisebb repülőgépekre 500 millió, a  nagyobbakra egymilliárd zlotyt szánnak. Ez összesen nagyjából 110 milliárd forint, amiből két Kőröshegyi völgyhíd is kijönne.

Az új szállítóeszközök megjelenéséig a kormány tagjai és az államfő, illetve kíséretük, a LOT nemzeti légitársaság járatain utazik. A honvédelmi  minisztérium két közepes nagyságú Embraer 175-ös repülőgéppel is rendelkezik.

A szocialista rendszer idején a magyar kormány is rendelkezett két nagyjából 100 személyes utasszállító repülőgéppel, avagy kormánygéppel - a szerk.