Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei ma láttak hozzá az első negyedéves felülvizsgálathoz, amelyben áttekintik, mit hozott már meg a portugál kormányzat a vállalt intézkedésekből, beleértve az adóemeléseket, a kiadáscsökkentéseket és a strukturális reformokat. Lisszabon korábban már közölte, hogy bizonyos mértékig eltért az eredetileg egyeztetett programtól - mondta a Reutersnek az Európai Bizottság egyik szóvivője - , de azt is bejelentette, hogy meghozza az ennek ellensúlyozásához szükséges intézkedéseket. Az EU-IMF küldöttség jelentése megmutathatja a piacoknak, hogy Portugália elkerülheti-e Görögország sorsát, vagyis hogy második mentő csomagot kelljen kérnie; elemzők szerint Lisszabonnak van bizonyos mozgástere és korai lenne még újabb mentőakcióról beszélni. Portugáliának csak 2013-ban kell visszatérnie a piacokra adósságai finanszírozása érdekében - emlékeztetett a Citi egy londoni elemzője - , így legalább a következő két-három negyedévben nem téma a második csomag.

A múlt héten a Fitch Ratings július végéről a negyedik negyedévre halasztotta döntését Portugália hitelmegítéléséről, mondván, figyelembe kívánják venni az első EU-IMF felülvizsgálat eredményét - a Moody's Investors Services viszont senkire se várva már július elején bóvlikategóriába vágta az ország adósságait. A portugál kötvényhozamok valamit enyhültek, amióta az uniós vezetők tíz nappal ezelőtt megállapodtak egy második görög csomagról, illetve könnyítettek az adóssághelyzetük miatt mentőkötélre vett európai országok, köztük Portugália törlesztési feltételein. A júniusban hivatalba lépett szociáldemokrata-jobboldali kormány maga is tett lépéseket a reformok előmozdításáért, illetve a fiskális helyzet javításáért - egyebek közt a végkielégítési költségek csökkentése érdekében változtatott a munkajogon, emellett megszüntette az egyes vállalatokban meglevő állami "aranyrészvényt".

Az EU-IMF megállapodásban vállaltaknak megfelelően most vasárnap azt is bejelentették, hogy vevőt találtak a csődbe ment - 2008-ban államosított - BNP bankra és az ügyletet hat hónapon belül nyélbe üthetik. (A portugál állam már több mint 2 milliárd eurót költött a BNP feltőkésítésére és még 550 milliót szán erre a bank eladásának lezárása előtt. A négy ajánlattevő közül kiválasztott angolai Banco BIC 40 millió euróért viheti a BNP-t - Angola amúgy 1975 végéig portugál gyarmat volt.)

A Coelho-kormánynak most azt is be kell mutatnia, hogyan tervezi korrigálni azt a mintegy 2 milliárd eurós "megcsúszást" a büdzsében, amelyet az előző, szocialista kormánytól örökölt. Az EU-IMF megállapodás értelmében Portugáliának idén a GDP 5,9 százalékára kell leszorítania a hiányt a tavalyi 9,2 százalékról, miközben a gazdaság idén várhatóan 2 százalékkal zsugorodik. Júliusban már bejelentették, hogy rendkívüli 50 százalékos adót vetnek ki az év végi bónuszokra, ami 1,25 milliárd euróval növelheti az adóbevételeket, de annak közlésével még adós a kormány, hogy a fennmaradó lyukat milyen kiadáscsökkentések révén akarják betömni.